Megyénk hoteljeibe többnyire nem repülővel érkeznek a turisták, ezért a légtérzár nem okozott nekik kárt, ettől a jövőben sem kell tartaniuk.
Győr - A gyenge forint a romló államközi kapcsolatok dacára hazánkba vonzza a szlovák turistákat. A megyében négy hónap alatt kétszer annyian szálltak meg, mint egy éve.
Győr-Moson-Sopron - Érezhetően visszaesett a forgalma a szállodáknak. Egyelőre azok birkóznak meg viszonylag könnyebben a válsággal, akik wellnesst is működtetnek – ez főként az üdülési csekkeknek köszönhető. De jól látszik, hogy ma a szűk középréteg is a holnapnak él.
Győr-Moson-Sopron - Tudomásunk szerint akadnak félházas szállóhelyek is szilveszter előtt, de a többségüknél már ősszel lefoglalták az összes helyet. A vendégkör döntő többsége magyar, még a határ menti, elitnek számító helyeken is.
Sopron - A mostani négynapos hosszú hétvége alatt szinte teljes telt házzal működnek a soproni szállodák. A belföldi turisták kelnek ilyenkor útra, s leginkább a fővárosiak.
A hétvégén a barlangszínházi előadással véget ért a 49. Soproni Ünnepi Hetek rendezvénysorozata. Körképünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy miként értékelik a soproniak az elmúlt három hetet.
Mi egy ígéretet adunk el, ha nem teljesítjük az elvárást, többet nem jön a vendég. A szobafoglalás bizalmon alapuló megállapodás. Ennek kell nap mint nap megfelelni, erről szól a turizmus vallja Sándorfi Róbert, a Hotel Lövér új igazgatója.
Győr nem lett turisztikai célpont idén sem – az idegenforgalomban dolgozók majd mindegyike ezt állítja. Az idegenforgalmi bizottság elnöke mégis elégedett a mutatókkal. Mi kellene ahhoz, hogy a turisták napokat töltsenek el a megyeszékhelyen? Reklám, reklám és megint csak reklám: Győrnek hirdetnie kellene, amije van, s fejleszteni, amije nincs.
Megírtuk korábban, hogy a győri Rába Hotel parkolója június 1-jétől fizetős parkolóként működik, a szálloda ugyanis nem tudott megegyezni a várossal a bérleti díjról – öt évre 50 millió forintot kellett volna fizetnie. Az Árpád úton azonban továbbra is parkolnak a hotel vendégeit szállító buszok – ebben semmi változás nem történt az utóbbi hetekben.
A hét több napján egy, van, amikor több autóbusz is az Árpád úton parkol. Ebben eddig semmi meglepő nem volt, a Rába Hotel vendégeit szállító járművek ugyanis nyugodtan megállhattak a szálló előtt. Csakhogy júniustól ez a terület már nem a szállodához tartozik. Mivel nem született megállapodás a város és a Rába Hotel között, ezért a parkoló fizetőssé vált, s ott bárki megállhat.
