Győr legújabb játszóterét adták át csütörtökön Adyvárosban, ahol a zöldterület komplex rehabilitációja is megtörtént.
Május közepétől október végéig tart a Móricz Zsigmond alsó rakpart átépítése. A P+R parkoló a Rába területére költözik.
Telefonhívással is fizethetjük parkolásunkat hétfőtől Győrben. Továbbá választ kaptunk arra a kérdésre is: miért lett fizetős a Révai parkolóház.
A beruházó Inszol Zrt. nyílt napon mutatta be épülőfélben lévő új létesítményét Győrben, a Semmelweis utcában a leendő bérlőknek és a sajtó képviselőinek.
Évek óta húzódó állapot szűnik meg az Inszol Zrt. a Kossuth utca 30-as számú ház körül úgy a tulajdonosokat, mint az épületet érintve.
Az összehangolt, egységes működéssel akár 300 millió forintos megtakarítás érhető el éves szinten, de persze a rendszer működésének beállásához egy-másfél év szükséges.
Mindössze tizenhét érdeklődő szólalt fel a győri közgyűlés idei közmeghallgatásán, ami fele-kétharmada a korábban megszokottnak.
Miért olcsóbb, ha Győr egyetlen vállalatban fogja össze a közszolgáltatókat? – erről, valamint leépítésekről és a jelenlegi vezetők sorsáról kérdeztük Sági Gézát, az új társaság múlt héten kinevezett vezérigazgatóját.
Győr hat garázzsal és kilenc parkolóhellyel gazdagodott nemrégiben – tudatta Somogyi Tivadar.
A Cushman & Wakefield ingatlan-tanácsadó cég elemzése szerint a válság hatására a világ 274 legnagyobb presztízzsel rendelkező bevásárlóutcájának több mint a felében csökkentek az üzletbérleti díjak.
