Egy mosonmagyaróvári középiskolai osztályban a tanulók 74 százaléka rendszeresen fogyaszt alkoholt, 64 százalékuk napi tíz szálnál több cigarettát szív el, egytizedük többször is használt már marihuánát.
Magyarországon több városban is működik a névtelen szerencsejátékosok önsegítő csoportja (GA). Március 20-án a DrogPont munkatársai a Lajta-parti városban is indítanak csoportot.
Mosonmagyaróvár - A napokban nyitották meg hivatalosan a DrogPont és a Flesch Károly Kulturális Központ közös kezdeményezéseként a Fiók Ifjúsági Információs Pontot.
Mosonmagyaróvár - Mintegy ezer diák kábítószer-, alkoholfogyasztási és dohányzási szokásait, jövőképét, egészség-magatartását vizsgálja a mosonmagyaróvári DrogPont és városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum, eredmények januárra várhatóak – derült ki a helyi drogkonferencián.
Lényeges változást hozott a vasárnapi választás a mosonmagyaróvári önkormányzat képviselő-testülete összetételében. Számos olyan korábbi városatya is kiszorult a „hatalomból”, akik több cikluson át, sőt a rendszerváltás óta a városi képviselő-testület tagjai voltak.
A Szabad Demokraták Szövetségének mosonmagyaróvári szervezete tegnapi sajtótájékoztatóján, a közelgő önkormányzati választásokra készülve a párt humánpolitikai programját ismertette.
