Csörgőlabdagálát rendez a magyar válogatott vendégszereplésével a Kisalföld az Első Győri Lions Clubbal együttműködve a győrújbaráti sportcsarnokban.
Rábapatona - Az Európai Unió magyarországi élelmiszersegély-programja folytatódik. A rábapatonai Tutti kft. sikeres pályázata révén beszállítóként ezúttal is részt vesz az akcióban.
Győr - A Kisalföld ezt az egyszerűnek tűnő kérdést teszi fel mostantól heti rendszerességgel Győr ismert közéleti személyiségeinek, véleményformáló értelmiségieknek.
Magyarország - A Magyar Termék Nagydíjat az idén huszonkilenc termék kapta meg. Az elismeréseket tegnap adták át a Parlamentben – többek között három megyei cégnek.
Vegyes érzelmektől fűtött, de fegyelmezett társulati ülést tartott tegnap a Győri Nemzeti Színház. A menesztett Korcsmáros György helyét február óta betöltő igazgató, Forgács Péter szerint a színészek „egymás szájától eszik el a kenyeret".
Az év vállalkozása díjat 2006-ban a Presztízs-díjon a Tutti Élelmioszeripari KFT. nyerte el.
Telt házas érdeklődés kísérte az ötödik Presztízs-díj átadását a győri egyetemi csarnokban. A vállalkozói és a civil szféra képviselői jelenlétükkel nem csupán a díjazókat és a díjazottakat tisztelték meg, de a jegy árával hozzájárultak a Győr Tűzvédelméért és az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány támogatásához is. A bírálóbizottsáég közel 40 pályázatot minősített.
Koroncón a helyi cselgáncsklub egymásért szurkoló közösségében évek óta megrendeznek egy izgalmas, ugyanakkor játékos vetélkedőt, amelyen az adott évben az egyesületnek legtöbb dicsőséget szerzett versenyzőit díjazzák.
A becsületes, tisztességes utat választani, nem biztos, hogy gyors sikert hoz, de hosszú távon megtérül mondta Prohászka Ottó, a húszéves Tutti Kft. ünnepi rendezvényén tegnap.
Bensőséges ünnepség keretében emlékezett meg a közelgő karácsonyról a győri Sclerosis-Multiplex Myasthéni Klub a hét végén.
