Főként éjszakai ellenőrzéseik során nagyobb szabadtéri rendezvényeken fedtek fel szabálytalanságokat a fogyasztóvédelmi felügyelők a közelmúltban.
˝Hétfőtől fokozott fogyasztóvédelmi ellenőrzésekre lehet számítani az ország vendéglátó-ipari egységeiben és a kereskedelemben.˝
Üvegvisszaváltással próbálkoztak a fogyasztóvédelmi felügyelők 31 üzletben a közelmúltban és ˝csak˝ 5 helyen tagadták ezt meg.
Győr-Moson-Sopron - Főként a fesztiválokon figyeljünk a hamis italmérésre és ha nagyobb társasággal megyünk szórakozni, az italok elszámolására – ez a tanulsága a Kánikula akció fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek, amelyek a válság miatt kisebb bírságokat szabtak ki.
Nyugat-Dunántúl - A fogyasztóvédelmi felügyelőség hivatalosan is elvégezte azt a vizsgálatot, amelyet a Kisalföld néhány hete megtett: a hatóság is beépített fiatalokkal próbált cigarettát és alkoholt vásárolni – ahogy nekünk, úgy nekik is sikerült szerezniük. Minden második vizsgált hely megbukott.
Magyarország - 13 millió forint bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi hatóság a termékbemutatókat szervező cégekre. Megyénkből minden héten érkezik legalább egy-két panaszos bejelentés, és legalább kétszer ennyi telefonos panasz a fogyasztóvédőkhöz.
