– Feláldozták a szépséget a jóért – fogalmazta meg a lényeget a soproni Széchenyi István Városi Könyvtárban tett látogatás során Kozma József, a Vakok és Gyengénlátók Egyesületének helyi vezetője, aki társaival ismerkedett az intézménnyel. Néhányan már „hangos könyvet" hoztak vissza, s nem győztek hálálkodni az élményért.
Esetünkben a művészet a híd szerepét tölti be a fogyatékkal és a nem fogyatékkal élők között hangoztatta Palotai Rita, a soproni Családsegítő Intézet Támogató Szolgálata vezetője a Virágfüzér 2006 megnyitóján.
A Soproni Családsegítő Intézet mintegy harminc munkatársa vett részt a soproni mentőállomás által szervezett ingyenes segítségnyújtó tanfolyamon. Ennek célja, hogy a szociális munkások e téren is minél felkészültebbek legyenek. A résztvevők az újraélesztést is megtanulhatták.
Érdi Tamás ad jótékonysági koncertet a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban decemberben.
A soproni hajléktalanok számát nehéz pontosan meghatározni, sok a városban csak átmeneti ideig tartózkodó, szerencsét próbáló személy.
Hajléktalanellátással kapcsolatos szakmaközi egyeztetést tartott a Soproni Családsegítő Intézet a téli krízisidőszak előkészítéséről és az együttműködés konkretizálásáról.
Karácsony előestéjén egy 34 éves nő vesztette életét a soproni Erzsébet-kertben. A mentők már nem tudtak segíteni.
Készülnek a téli telt házra a soproni éjjeli menedékhely, a győri segítőház és a megyei menedékszállók dolgozói. Remélik, sikerül megmenteni azokat a fedél nélkülieket, akiket már most fenyeget a hajnali időjárás.
