A kormány gazdaságpolitikáját és a Széll Kálmán Terv 2.0-t kritizálták ellenzéki képviselők interpellációikban az Országgyűlés hétfői ülésén.
A KDNP a szocialisták által a jelenlegi kormányra hagyott "államigazgatási dzsungel" rendbetételének szükségességét hangsúlyozta.
Az ellenzék bírálta az államfőt, míg a kormánypártok az ellenzékiek viselkedését kifogásolták hétfőn a parlamentben.
Az MSZP, a Jobbik és az LMP más-más okból, de egyaránt kritizálta az információszabadságról szóló törvény módosítását.
Halász János a kéziszerszámokról elmélkedett az alaptanterv kapcsán. A Jobbik aggódik a kevés felsőoktatási jelentkező miatt.
Ötpárti javaslat született arról, hogy 2012 legyen a Világörökség Éve, amelynek során különböző rendezvényeken mutatnák be a magyar és külföldi világörökségi helyszíneket.
Közkegyelmet kaptak a december 23-i, az Országház épülete körül tartott LMP-demonstráció résztvevői.
A kormánypártok és az MSZP képviselői igennel voksoltak a név szerinti szavazáson, az LMP-s politikusok tartózkodtak.
Lázár János cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a magyar kormányt és személyét célzó puccskísérletről beszélt volna Orbán Viktor miniszterelnök Egerben.
Az Alkotmánybíróság idén már nem tart több teljes ülést. A döntés elmaradásával kapcsolatban a testület sajtófőnöke nem kívánt nyilatkozni.
