A miniszterelnök Obamának vasárnap írt levelében emlékezik meg a 10 évvel ezelőtti New York-i és washingtoni terrortámadások áldozatairól.
A képviselők többsége noha egyetértett a magyaróvári belváros problémáinak felvetésével, a városrész érdekeit szolgáló önkormányzati bizottság létrehozását nem szavazták meg.
A rábaköziek mintegy tíz százaléka jár rendszeresen könyvtárba. Ez az arány évek óta stagnál.
Hasznosításra vár a rábaközi kastélyok, kúriák jó része. Több ódon épület is van, mely egyelőre az enyészeté.
Mosonmagyaróvár - Hosszas vita után döntött az Aqua Kft. ügyvezetőjének kinevezéséről a képviselő-testület tegnapi ülésén. A polgármesternek háromhavi illetményt szavaztak meg félévi jutalomként.
Mosonmagyaróvár - Néhányan ingatlant vettek, volt, aki vállalkozásban szerzett tulajdonhányadot, vagy éppen eladta azt. Olyan is akad, aki 15 milliót spórolt össze, vagy éppen adósságát gyarapította.
Mosonmagyaróvár - Mintegy 280 millió forint hiányzik még a város idei költségvetési egyensúlyához. A tervezett bevételek és kiadások egyaránt több mint 3 százalékkal maradnak el a tavalyi szinttől. A korábbi években felvett beruházási hitelek visszafizetése, illetve a kamatfizetések minden eddigi szintet meghaladnak.
