Zöld utat kapott a cégbíróságtól annak a soproni szövetkezetnek a munkája, amely a térség termelőit, feldolgozóit, kézműveseit, szolgáltatóit fogná össze a soproni régió gazdasági fellendülésének céljából.
Győr-Moson-Sopron - Parlagfű-fertőzöttség terén országos viszonylatban jól áll régiónk, azon belül a megye. Mindössze 13 nap volt a virágzás időszakában, hogy az allergiát okozó pollenek száma 31 és 100 közé esett légköbméterenként. A hatóságok ez évben is szigorúan odafigyelnek a területek tisztán tartására.
Mosonmagyaróvár - Mosonmagyaróvár önkormányzati képviselői többségének a vagyoni helyzete nem sokat változott az előző évi bevalláshoz képest. Néhányan új autót vettek vagy megtakarításaikat növelték, de a korábbihoz képest lényeges változás senkinél sem történt. Lapunk tavaly óta a félmillió forintot meghaladó változásokat vette számba a képviselők vagyonnyilatkozataiban.
Győr-Moson-Sopron - Amennyiben a jelenlegi építésügyi hatóságok nem tudnak eleget tenni a rendeletben előírt feltételeknek (például nincs gépkocsijuk), akkor jogkörüket át kell adniuk a körzetközponti település jegyzőjének: a februártól hatályos kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Nyugat-Dunántúl - Idén jóval kedvezőbb volt a helyzet Nyugat-Dunántúlon a parlagfű-fertőzöttség szempontjából, mint az előző években. Ez elsősorban a felelős szervek és a civilek összefogásának köszönhető – hangzott el a „Parlagfűmentes régióért" munkabizottság tájékoztatóján.
Mosonmagyaróvár - Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) létrehozásáról döntött Mosonmagyaróvár önkormányzata. A létrehozás szükségességét nem vitatták a képviselők, ám a megvalósítás módját másként képzelik el.
Sopron - Jóllehet, a regionális közigazgatási hivatal is a nyilvánosságot szorgalmazza, a városvezetés továbbra sem tárja a közvélemény elé a mélygarázsperben megbízott ügyvédi szerződés részleteit. Így még mindig homály fedi, kit és mekkora összeg fejében bíztak meg a vád képviseletével.
Törvényes a megyei települések nagy részén alkalmazott ivóvízalapdíj – derült ki a győri közgyűlés csütörtöki ülésén. Mint beszámoltunk arról, a regionális közigazgatási hivatal a Pannon-Víz zrt. és a Sopron és Környéke Víz- és Csatornamű Zrt. szolgáltatási területéhez tartozó több mint 170 önkormányzatnak küldött törvényességi észrevételt, kifogásolva, hogy ivóvízrendeletében alapdíjat is meghatározott.
Július 1-jétől akár 5 millió forintra is megbírságolhatják azokat, akik a külterületi kertjükben nem irtják ki a parlagfüvet. Hogy ez mennyire lesz elrettentő, azt egyelőre nem lehet tudni, mert tavaly a kiszabott bírság felét nem tudták behajtani a hatóságok.
A Kossuth rádióban a déli harangszót mától egy hétig a koroncói nagyharang adja – tudtuk meg a helybéli Borbély Ottótól. A község a hétvégén 800 éves fennállását ünnepelte, a díszvendég Szili Katalin volt.
