Az adatbázis mindenki számára elérhető lesz.
Győrben az iparkamarai székházban együttműködési megállapodást írt alá Mihalicz Antal az iparkamara elnöke és Bartal György a érnökkamara elnöke.
A tavalyi ranglista első három helyén nincs változás. Voltak azonban cégek, akik nem kértek a nyilvánosságból, és titokban tartják eredményeiket.
Feladatunknak tekintjük, hogy a vállalkozásokat ne hagyjuk fásultságban - fogalmazott Mihalicz Antal.
Az osztrák mintáról, a kamarák és szakszervezetek, valamint az állam által tartott háromcsücskű gazdasági kendőről sok szó esett a három elnök beszélgetésén.
Megduplázva a korábban tervezett összeget, 100 millió forint elkülönítését szavazta meg a győri közgyűlés csütörtökön a mikro- és kisvállalkozások támogatására, munkahelymegőrzésre.
A Széchenyi Kártya program sikertörténetet írt. A kibocsátott hitelkeret csaknem 700 milliárd forintot ért el.
Győr - Régi helyszínén, a Kiskút ligetben nyílt meg a 19. Győri Általános Vásár. A Magvassy sportcsarnokban és környékén 126 kiállító mutatkozik be az érdeklődőknek, akik idén ingyenesen látogathatják a rendezvényt. A nyitónapon nyolc cég részesült vásári díjban.
Győr - Kevesebb megbízást kap az Auditól, ezért csökkenti munkavállalói létszámát a győri Syncreon kft. A cég vezetője szerint a négyszáz dolgozót érintő leépítés kényszer, de igyekeznek versenyképességüket megőrizni.
Győr-Moson-Sopron - A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara választásra készül. Új elnökség, új elnök. A küldöttválasztó ülések mától szeptember 24-ig tartanak. Szeptemberben így megválasztják a kamara „parlamentjét", októberben pedig a kamara „kormányát".
