Budapest, Győr - Tizenkét pályázó közül Orbán Tibort választották a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. új vezérigazgatójává. A nemzeti vagyonkezelő a vagyongazdálkodási tanács elé tárja azt a vizsgálati eredményt, melyet a cég ˝túlzott kockázatvállalással megkötött˝ határidős devizaügyletei miatt indítottak.
Sopron - A Páneurópai Piknik helyszínén pénteken 17 órakor kezdődő Áttörés-emlékmű alapkőletételén adja át Fodor Tamás polgármester Melocco Miklós szobrászművésznek a berlini fal egy darabját, amely beépül a készülő műalkotásba.
Győr - A „hiánypótlások" után május végén zárulhat le az a vizsgálat, melynek egyik szereplője a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. „Túlzott kockázatvállalással megkötött" határidős devizaügyletek miatt ellenőrzik szerződéseiket. Magas László vezérigazgató helyére pályázatot írtak ki. Az igazgatótanács vezetője azt állítja: nem tudott a szerződéskötésekről.
Az „átkos" egyik állandó jelzője volt a hiánygazdaság. Mindig volt valami apróság, amit éppen nem, vagy csak pult alól lehetett beszerezni. E tárgykörben a banán és a narancs számít jelképnek. Csak karácsony előtt jelent meg a boltokban. Persze a pultra kerülése előtt egy jó részét már szétdobták a haverok meg a fejesek között. Ami maradt, azért hamar kialakultak a sorok. Aki szerzett egy-két kilót, ügyesnek és boldognak érezte magát.
