Dunakiliti - A dunakiliti konzervgyár több mint kétszáz ukrán állampolgárságú idénymunkást vett fel. A gyár hiába keresett, nem talált elég magyar jelentkezőt.
Dunakiliti - Míg tavaly főszezonban a dolgozói 70–75 százalékát a kárpátaljai munkavállalók tették ki, idén csak a munkások negyede érkezik a határon túlról a dunakiliti konzervüzembe: a gazdasági válság miatt a helyi munkavállalókat részesítik előnyben. Eközben háromezer szlovákiai dolgozó veszítette el magyarországi állását.
Dunasziget, Dunakiliti - A helyzet tarthatatlan, Dunakiliti és Dunasziget felé is sorra törnek a tengelyek, lyukadnak az autógumik, sőt, már futómű is kiszakadt(!) a kátyúk miatt. A dunakiliti konzervüzem vezetője úgy érzi, fizetnek annyi adót az államkasszába, hogy legalább a kátyúzást elvégezzék ezen a szakaszon.
Dunakiliti - Nem csökkentett a helyi iparűzési adó mértékén Dunakiliti: hiába kérte a legnagyobb adózója, hogy 1,8-ról 1 százalékra mérsékeljék azt. A tavalyi 122 millió helyett így is csak 80 milliós bevételt remélnek ettől az adónemtől. A munkahelymegtartásban segített volna a kedvező döntés.
A Sopron és a Győr is hazai pályán játszik a hétvégén. Győrbe a Paks látogat, Sopronban a Diósgyőr lép pályára - mindkét mérkőzést szombaton rendezik.
Vágó Attila a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Diósgyőri VTK új vezetőedzője. A szakembert hétfőn nevezték ki a klub irányítói. Vágó a szombati REAC ellen 1–0-ra elveszített hazai bajnoki mérkőzés után leköszönő Pajkos Jánost váltja a kispadon.
Labdarúgás - Gellei Imre lett a Soproni Ligában szereplő Paksi FC vezetőedzője. A korábbi szövetségi kapitány, akit kedden sajtótájékoztatón mutattak be, a vasárnap menesztett Lengyel Ferencet váltja a bajnokságban 13. helyen álló együttes élén.
A Sopron lépett fel támadólag, ám a tapasztalt labdarúgókból álló paksi védelem visszaverte a kezdeti hazai rohamokat. Az első negyedóra végén felbátorodtak a vendégek.
Győr - A nyugati szórványban magyar nyelvet tanító pedagógusok hagyományos módszertani továbbképzését a napokban tartják Győrött a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán. Hét országból huszonöt pedagógus érkezett.
Kapuvár - A Kapuvári Lóbarátok Köre második alkalommal rendezte meg hagyományos lovasnapját az elmúlt hét végén. A valamivel több mint egy éve alakult szervezetről Axnix Imre titkár és Sipőcz Péter vezetőségi tag beszélt lapunknak.
