Elvileg elkészült a győri Széchenyi híd, bár pénteken még dolgoztak rajta. A Magyar Közúttól úgy tudjuk: ez már csak referenciamunka, amire a kivitelező külön engedélyt kért.
A Rábakecöl és Kenyeri közötti hídon szerkezeti javítások az építés óta nem történtek. A szigetelés hiánya miatt rongálódott vasszerkezet okozta a járdaszegély vasárnapi leszakadását.
Sopron - Gyakran történnek balesetek a zebrán. A biztonságos közlekedéshez az is fontos, hogy jól láthatóak legyenek az útburkolati jelek. A festésnél első helyen a gyermekintézmények környéke áll.
Csorna - „Úthasználati díjat" fizetnek a csornai végzős diákok a lampionos ballagásért. A Magyar Közút zrt. „sarcolja meg" az évtizedes hagyományt, törvényi előírásokra hivatkozva.
Markotabödöge - 2012-ig biztosan nem újítják fel teljesen a Markotabödögét a 85-ös főúttal összekötő szakaszt. A helyiek a balesetektől tartanak, hiszen a burkolat katasztrofális. Igazuk van, 7 kilométeren közel 500 gödröt számoltunk össze.
Győr - Több százmillió forintból újul meg idén a 30 éves Széchenyi híd. A pénzből teljes rekonstrukcióra így sem futja.
Győr-Moson-Sopron - Győr-Moson-Sopron megyében idén huszonhét kilométernyi alsóbbrendű utat újítanak fel. A másfél milliárd forintot nagyrészt az Európai Unió, kisebbrészt az állam állja.
Magyarország, Sopron - Az elkerülőúton – a pénteki baleset helyszínén – egyelőre nem lesz fekvőrendőr, azonban javíthatja a baleseti statisztikát az elkészült új KRESZ-tervezet, mely társadalmi vitát követően jövő év elején léphet hatályba. Eszerint a lámpával nem védett gyalogátkelők előtt 30-ra kellene lassítani.
Darnózseli - Nem hirdettek győztes kivitelezőt sem a darnózseli, sem a győrújfalui belterületi út felújítására: állítólag a döntéshozók drágállották a pályázói ajánlatokat. Darnózselin így a kerékpárút megépítése is veszélybe került.
Sopron - A Brennbergbányai út, valamint a Sopront Ágfalvával összekötő út megújítására pályázaton mintegy 250 millió forintot nyert el a Magyar Közút Kht. Holott a városban számtalan olyan utcát találunk, amelyre jobban ráférne a korszerűsítés.
