Felpécen a független Kuglics Tamást, Szerecsenyben a szintén független Bolla Gyulát választották meg polgármesternek.
A dunaszentpáli, a sokorópátkai, a győrújfalui, a téti és a koroncói településvezető biztosan nem indul az őszi önkormányzati választáson a polgármesteri székért.
A sokorói térségben számos olyan tájház működik, ahol a régi paraszti élet tárgyi emlékei mellett rendszeres programok segítségével a hajdani szokásokat és foglalkozásokat is megismerhetik a látogatók.
Az infrastrukturális adottságok mellett a szerencsén is múlik, hogy egy-egy községbe települ-e munkahelyteremtő vállalkozás. A kis falvak nagy részének erre esélye-reménye sincsen.
Kajárpéc - Közel 30 millió forintot nyert helyi védettség alatt álló kultúrházának felújítására a községi önkormányzat a LEADER vidéki örökség megőrzését támogató pályázatán.
Egy év múlva korszerű, akadálymentesített orvosi rendelő és fizikoterápiás helyiség várja Kajárpéc betegeit.
Az otellónak szerveznek hírverést a sokorói borosgazdák. Azt szeretnék, ha az illatos nedű piacra kerülhetne a hangulatos pincesorok elismert turistacsalogató sajátosságaként.
Régi adósságát törlesztette azzal a falu, hogy a legnagyobb munkaadójához, legnagyobb iparűzési adót fizető cégéhez vezető utat leaszfaltoztatta. A költségeket megfelezte az önkormányzat és az egyszer használatos poharakat gyártó üzem.
Győr-Moson-Sopron - Pénteken Kajárpécen fejeződik be a Reflex illegális szemétlerakók felszámolására meghirdetett akciója. A tavaly kezdődött programban hat települést hatszáz köbméter hulladéktól szabadítottak meg az önkéntesek.
Sokoró - A sokoró–kajárpéci út, amelyet a kormány a hét közepén vett ki a „kiemelt uniós projektekből", úgy tűnik, nem hagyja nyugodni az érintetteket. A fejlesztési tanács elnöke után most a két település polgármestere kért szót.
