Nyulász Péter a Helka, Lakatos István a Dobozváros című művéért vehette át az Év Gyermekkönyve 2011 díjat hétfőn Budapesten.
A frissen sült kenyér illata mellett a tudatos vásárlás és az összefogás szellemisége uralta a kenyérfesztivál és kézműves–találkozót.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata kilencedik alkalommal tartotta meg hagyományos halászlé partiját a Széchenyi István Egyetem éttermében.
Győr - A közelmúltban már tizedik alkalommal hirdette meg Publikációs Nívódíj-pályázatát a Széchenyi István Egyetem. A nívódíj az elmúlt tanévben referált nemzetközi folyóiratban megjelent publikációt, jelentős szakkönyvet készítő, kiemelkedő művészeti teljesítményt felmutató győri egyetemi oktatók anyagi és erkölcsi elismerésére szolgál.
Vág - Megalakításának harmincadik évfordulóját ünnepli idén a Vági Rábakör. A dalos férfiak a három évtized alatt számos kitüntetést kaptak, köztük kétszer Arany Páva-díjat is.
A győri helyi választási bizottság most vasárnapra írta ki a településrészi önkormányzati képviselők választását Bácsa, Gyirmót, Kismegyer, Likócs, Ménfőcsanak, Szentiván, Pinnyéd és Újváros városrészekben. Bácsán tízen, Gyirmóton öten, Kismegyeren heten, Likócson öten, Ménfőcsanakon nyolcan, Szentivánon tizenketten, Újvárosban tizenöten indulnak. Pinnyéden senki nem jelentkezett
Több mint hatvan jelölt indul a győri részönkormányzati választáson január végén. A választási bizottság holnap dönt.
A mosonmagyaróvári termálfürdő ezekben a hetekben nem csak a strandolóktól hangos. Az úszónapköziben óvodások és iskolások próbálják elsajátítani a mozdulatokat Lakatos Istvántól, a Flexum SE úszóoktatójától. A legkisebb gyerek hatesztendős, a legnagyobb 11 éves. Heti turnusokban vannak itt a palánták, reggel nyolc órától délután négyig, és szemmel láthatóan nagyon élvezik a foglalkozásokat: ki sem akarnak jönni a vízből.
Az egészségügyi ellátás ugyan az állami felada- tok közé tartozik, ám a civilek segítségére nagy szükség van. A győri Petz Aladár Megyei Okta- tó Kórházban is sok fejlesztés köszönhető az ado- mányozóknak. Tegnap a gyermeksebészeten adták át az új játszóházat.
A kereskedelmi tagozat idén a fő hangsúlyt többek közt a kamarai kapcsolatok fejlesztésére helyezi.
