Kritika - Spiró György ott volt a premieren. Örülhetett, mert nem volt rossz a darab. De legalább egyik szemének azért sírnia is kellett. Az előadás kezdete előtt ugyanis bemondták, a mű szellemiségétől elzárkóznak azok, akik hangot adhatnak a hangszórókon keresztül ebbéli véleményüknek. Felmerül a kérdés, akkor minek mutatják be a színművet, ha annak szellemiségét idegennek tartják? Gyaníthatóan csak félremondásról van szó. A hangosbeszélő sokkal inkább arra akarta figyelmeztetni a nézőket, röpködnek majd a ló...ok, lesz p...ázás, meg ba...olás is bőven. És voltak is bőségesen.
Győr - Autókat törtek, ha nem is darabokra, de össze a Győri Nemzeti Színházban. Fontos kellékek ezek a Trabanttól az Audiig. A következő bemutató nélkülük elképzelhetetlen lenne.
Kritika - „Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben." (Márai Sándor)
