Sopron - Sikerült! Sopron Fő terén hétfő délelőtt 10 óra 28 perckor 2200 óvodás és kisiskolás éneke csendült fel. Több mint öt percig énekelték a Télkergető című CD-re felkerülő dalokat, így felállították a legnagyobb gyerekkórussal készített hangfelvétel magyarországi rekordját, ami egyúttal nemzetközi rekord is.
Megkezdődik a pontvadászat a Borsodi Liga tavaszi idényében. Összeállításunkban a 2005. július 31., a bajnoki rajt óta a csapatok játékoskereteiben bekövetkezett változásokat vettük figyelembe.
Hosszú szünet után este a debreceni együttes zalaegerszegi vendégjátékával rajtol az első osztályú labdarúgó-bajnokság, a Borsodi Liga tavaszi idénye. Összeállításunkból megtudhatják, hogy az élvonalbeli csapatoknál mely játékosok érkeztek és távoztak. A Győri ETO FC és az FC Sopron alakulatai közül az utóbbinál volt nagyobb a játékosmozgás.
