Győr-Moson-Sopron - A foglalkoztatottak száma a nyugat-dunántúli régióban mintegy 10 ezerrel csökkent az év első negyedévében, a regisztrált munkanélküliek 18 ezer körül vannak. A következő uniós program a kis- és középvállalkozások számára 20 milliárd forintos lehetőséget jelenthet.
Kistérség - Április elejétől az eddigi rendszeres szociális juttatások helyett munkaalkalmat teremtenek a rászorulóknak. A Kapuvár–beledi kistérségben ez közel ötven embert érinthet. A programban továbbképzési lehetőség is van a nyolc általánost el nem végzetteknek.
Győr - Szakképző iskolák, felsőoktatási intézmények, szakmabemutatók, összesen negyvenen várták a továbbtanulás előtt álló iskolásokat a Győrben megrendezett pályaválasztási kiállításon tegnap. Az iskolavezetőknek rendezett fórumon a meghívás ellenére csupán három általános iskola igazgatója vett részt.
