Várhatóan újra síkraszáll a kipostáért Tarjánpuszta, ahol hat évvel ezelőtt váltotta fel a mobil szolgáltatás a hagyományos hivatalt.
Már az óvodát is bővítették Tarjánpusztán, részben abban bízva, hogy lesz jelentkező arra a 26 építési telekre, amit várhatóan szeptemberben hirdet meg az önkormányzat.
Huszonhat építési telket alakít ki a tarjánpusztai önkormányzat, a házhelyeket tavasszal kezdik hirdetni.
Két éve még azt írtuk: a legjobb esetben is a tervezettnél két évvel később kezdik el építeni a tarjánpusztai lakóparkot. Ezt most módosítani kell: sejtelmünk sincs, hogy mikor kezdik építeni.
A legjobb esetben is a tervezettnél két évvel később kezdik el építeni a tarjánpusztai lakóparkot, amelynek kivitelezését már tavalyelőtt engedélyezte a környezetvédelmi hatóság. A hajdan üzemanyagot tároló tartályok alapjára húsz társasház épülne.
A pannonhalmi kistérség tizennyolc településéből négyet a rendszerváltás óta ugyanaz a polgármester vezet. Ez a négy: Bakonypéterd, Écs, Sikátor és Tarjánpuszta. A szerencsésebb elhelyezkedésű Écs kivételével mind a háromnak hasonló természetű problémákkal kellett megküzdeni.
Hozzájárult a környezetvédelmi hatóság a lakóházak építéséhez Tarjánpusztán.
Az utak jobbítására tavaly 27 millió forintot költött a tarjánpusztai önkormányzat. A sokoróaljai település szeretné elérni, hogy a községben legyen kirendeltsége a pannonhalmi takarékszövetkezetnek.
Az egykori gázolajtartályok helyére lakóházakat tervez a tarjánpusztai önkormányzat. Ha mind a húsz társasház megépül, a beruházás értéke eléri a kétmilliárd forintot. A tervek impozánsak, a luxusparknak tűnő házakba fiatalokat vár a község.
