Talán a késői kezdés volt az oka, de a keddi közgyűlésen a szokottnál kevesebbet vitatkoztak a politikai ellenfelek Sopronban.
"Októbertől csökken a gázár, kérjük, ezt a Sopron Holding ne „nyelje le", hanem érvényesítse a fogyasztókra."
Sopron - A kötvénykibocsátásból származó hétmilliárd forintból már csak alig több mint egymilliárd forint található a város elkülönített betétszámláján – Hruby József szerint. Nagy István szerint az előző ciklus hitelei is indokolták a kötvénykibocsátást.
Sopron - Éves beszámolókról döntöttek a soproni közgyűlésen. Vitáztak ellopott kockakövekről és droghelyzetről. Havas András lemondott alpolgármesteri tisztségéről.
Sopron - Csütörtökön tárgyalja Sopron közgyűlése a város idei költségvetését. A város életét meghatározó pénzügyi tervezet az ellenzék szakembere szerint az elmúlt húsz év legpazarlóbb büdzséje.
Sopron - A kötvénykibocsátásból származó hétmilliárd forintból kettőmilliárdot már felhasznált a városvezetés. Azt azonban nem tudni, hogy mire költötték a pénzt – fogalmazott Hruby József (MSZP), a pénzügyi bizottság elnöke.
Sopron - Nem gazdagodtak meg a soproni képviselők – ez is kiderült, amikor összehasonlítottuk az előző évek vagyonnyilatkozatával az idei bevallásukat. Az is tény, nem is egy milliomos ül a testületben.
Sopron - Nem drágul a távhő Sopronban, mivel az önkormányzat nem hárítja át az emelkedést a lakosságra. Három százalékkal mérséklődik az alapdíj.
Sopron - A Kisalföld folytatta az önkormányzat egyéves működésének értékelését. Ezúttal a frakcióvezetőket – és Nagy Tamás MDF-es képviselőt – kértük, hogy fejtsék ki véleményüket az elmúlt hónapokról, az együttműködés lehetőségeiről és arról, milyen fejlesztéseket tartanak fontosnak a város jövője érdekében.
Sopron - Az önkormányzati választások egyéves évfordulója alkalmából számos értékelés látott napvilágot. A Kisalföld által készíttetett közvélemény-kutatás számos tanulsággal szolgálhat a politikusok és a közélet szereplői számára, elsősorban a jövő érdekében.
