Nemzetközi konferenciát rendeztek nemrégiben Győrben a drog elleni küzdelem témakörében egyesületek és alapítványok részvételével.
Vizsgálatot indított a környezetvédelmi felügyelet, hogy a Dunaszeg határában elföldelt rókatetemek környezetre veszélyt jelentő hulladéknak minősülnek-e.
Többtucatnyi megyei cég kapott kétszázezer forintos hulladékvédelmi bírságot adatszolgáltatási kötelezettségének korábbi elmulasztása miatt.
A Soproni Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság az anyanyelvért címmel diákvetélkedőt hirdet.
Öt-hatezer buszt gyártanak évente magyar részvétellel a kínai Pacsouban 2010 szeptemberétől. Az alkatrészellátásban a győri Hydra Flex Kft. is partner.
Hazánk több mint ötöde Natura 2000-es terület: mind gyakoribb, hogy a gazdák ismerethiány miatt vagy gazdasági érdekből felszántják a hálózathoz tartozó gyepterületeiket, legelőiket.
Labdarúgás - NB II, Nyugati Csoport - Már az első játékrészben megnyugtató előnyt szerzett a Gyirmót.
Magyarország - Idén először nem termelő mezőgazdasági beruházásokra is lehet támogatást igényelni – hívja fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).
Magyarország - A már megítélt, de még ki nem fizetett agrár- és vidékfejlesztési támogatások előlegeit hamarosan kiutalják.
Dunasziget - Félmázsányi hal pusztult el a napokban a Zátonyi-Dunán. A környezetvédelmi felügyelőség vízmintát vett: szennyezést nem talált, holott a bejelentő hígtrágyára gyanakodott.
