Kosárlabda - Ünnepre készül Sopron kosárlabdát szerető közönsége. Tíz éve, 1998. április elsején Aix-en-Provence-ban a Liliana Ronchetti-kupa fináléjában a soproni lila-fehérek 72–70-re nyertek, s ezzel elhódították a szerény méretű, ám annál díszesebb és megbecsültebb trófeát.
Sopronkőhida - Börtönpszichológusok foglalkoznak a fogvatartottakkal a sopronkőhidai börtönben és fegyházban. Az elítéltek nem csak krízishelyzetben fordulhatnak hozzájuk. Munkájuk segíti a börtönparancsnok döntéseit is. Horváth Andrea diplomavédése után került az intézménybe.
Tippjáték - Nem találtunk hibátlan szelvényt a Tippmester 17. fordulójában. A heti győztes, Kiss József második alkalommal nyert a játékunkkal. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Tippmester 17. heti szelvényén két portugál bajnoki mérkőzés időpontját is megváltoztatták, így ezeknek a találkozóknak a végeredményét töröltük. Az elérhető legtöbb pontszám tehát 12 lett volna, ám ilyen szelvényre nem akadtunk.
Tízes volt a legnagyobb találat, ennyit is mindössze hat játékosunk ért el a Tippmester legutóbbi fordulójában. Közülük a sorsolás a rábapatonai Molnár Milánnak kedvezett. Fiatal, tizenegy éves olvasónk lelkes játékosunk, ami nem véletlen, hiszen hat éve futballozik.
Még néhány nap és magunk mögött hagyjuk a 2006-os évet. Ha valamikor, akkor szilveszterkor megérdemeljük a finom ételeket, italokat. Aztán eljön a rettegett másnap, amikor mindenhol fáj, fogadalmat teszünk, hogy mi aztán soha, de soha többet nem fogyasztunk alkoholt. Csakis egészséges ételeket eszünk. A fertőszéplaki Horváth Andrea volt ezúttal segítségünkre, hogy kis ízelítőt adjunk a szilveszteri menüből, és ajánlott olvasóinknak a másnaposságot enyhítő ételeket.
Autós szülők nehez- ményezik: Fertődön nem parkolhatnak a a Muzsikaház előtti területen.
Magyarországon a családtámogató munkahelyek érzelmi oldalát helyezik előtérbe a gazdasági előny helyett –holott Nyugaton ez kemény üzleti érdek, és nem jótékonykodás – derült ki egy felméréséből.
A győri Móra-iskola találkozóra hívja egykori diákjait, illetve azokat a dolgozókat, akik az elmúlt 30 évben az intézmény munkatársai voltak. A rendezvény április 30-án este hattól nyolc óráig tart, ezután bál kezdődik.
A Széchenyi István Egyetemen 377 végzős: 323-an nappali, 54-en távoktatási tagozaton államvizsgáztak a télen. A diplomákat szombaton vették át, többen márciustól már egy másik szakot kezdenek el.
