A Csorna környéki polgármesterek valamennyien kapnak tiszteletdíjat, illetve illetményt. A negyvenkét községvezető közül tizenketten főállásúak.
Ötvennyolc polgármester és négy alpolgármester végezte el a polgármesteri akadémia tíz hónapos képzését.
A barátságtalan időjárás ellenére sok százan vettek részt a XIX. győrsövényházi falunap programjain szombaton. A nap csúcspontján a Pa-Dö-Dő adott koncertet.
Győrsövényház - Hatmillió forintból újította fel a község ravatalozóját a győrsövényházi önkormányzat. A beruházást a regionális fejlesztési tanács is támogatta.
Győrsövényház - Sok száz néző nézte meg az amatőr-lovastalálkozót Győrsövényházon szombaton. A látványos programok között fogathajtás és csikósbemutató is szerepelt.
Győrsövényház - Hatmillió forintból újítják fel a következő hónapokban a győrsövényházi ravatalozót. A helyi önkormányzat pénzügyi helyzete stabil, köszönhetően az önhikis pályázaton elnyert 17 millió forintnak.
Győrsövényház - Több mint száz család két és fél millió forintot adott a győrsövényházi templom belső felújítására. A munkálatok háromnegyed év alatt fejeződtek be.
Győrsövényház - Csaknem 15 millió forintos beruházásból majd egy kilométer járda újul meg Győrsövényházon ősszel. A kivitelezőnél a lakók is megrendelhetnek kisebb munkákat.
Rábaköz - Önkormányzati és más helyi hírek olvashatók a rábaközi településeken megjelenő kiadványokban, amelyek helyenként havonta, másutt negyedévente jelennek meg. Van, ahol ingyenesen, meg olyan is, ahol térítés ellenében jutnak hozzájuk az ott lakók.
A Rábaközben szinte valamennyi községnek van testvértelepülése. Jellemző, hogy erdélyi kapcsolatokat keresnek az önkormányzatok. Ahol tudják, segítik is a határon túli magyarokat. Iskolai felszerelésekkel, könyvekkel, számítógépekkel.
