Nyolc képviselő lemondásra szólította fel Ivánkovics Ottó nagycenki polgármestert. Emellett feljelentést is tesznek ellene. A településvezető kijelentette: helyén marad, szerinte ez a színjáték már a kampány része.
Győr-Moson-Sopron - Egy lengyel felmérés szerint a megkérdezett római katolikus papok több mint kétharmada családot szeretne a nőtlenség helyett. Néhány megyében szolgáló lelkészt kérdeztünk, véleményük megoszlik a kérdésben.
Sopron - Pápai audienciára szóló meghívót nyert a tombolán dr. Varga Józsefné. A meglepetéstől alig jutott szóhoz a soproni keresztény bálon, hiszen nem is sejtette, hogy ilyen különleges díjat sorsolnak.
Győr-Moson-Sopron - A hagyományos imahét középpontjában idén a Koreai-félsziget egyesítésének imaszándéka áll. Vasárnapig a megye templomaiban is ezért fohászkodnak a keresztény hívek.
Nagycenk - Nagycenken tisztán szólnak az egyházi énekek, a szentmiséket jó torkú, lelkes kóristák éneke teszi szebbé már egy ideje. Tavaly merült fel az igény egy helyi templomi kórus megalakítására, mára állandó közreműködője a kórus a miséknek.
Nagycenk - Alig ismerték és szerették meg a nagycenkiek a decemberben odakerült Kálmán Imre atyát, máris búcsúzniuk kellett tőle: a fiatal pap Bindes atya utódaként eztán a soproni Szent György-plébánián szolgál majd. Nagycenket a Szent Orsolya Katolikus Általános Iskola és Gimnázium iskolalelkésze, Henczel Szabolcs „kapta meg". A papot azonnal a szívükbe zárták a hívek.
