Az 1956-os események 49. és a köztársaság kikiáltásának 16. évfordulójára emlékezett Sopron is.
A Páneurópai Piknik helyszínén, Sopronpusztán emlékeztek meg a hét végén az 1989-es határáttörésről. A 16 évvel ezelőtti eseményeket az egységes Európa felé tett első lépésként értékelték a szónokok. A kopjafa megkoszorúzása után több százan indultak el az ausztriai Szentmargitbányára, ahol a templomban Sebestyén Márta adott koncertet.
Három és fél millió eurós beruházást hajt végre Veszkényben az AGI Hungária Kft. A már évek óta a faluban működő cég magyarországi központját telepíti a Rábaközbe. Az üzem elkészülte után százötvenre bővül a jelenlegi nyolcvanfős dolgozói létszám. Anyacégük fő profilja a kaszinók üzemeltetése, szinte egész Európában jelen vannak. Gépeiket maguk állítják elő.
A közelmúltban új csoportelnököt, illetve társelnököt választott a Fidesz – MPSZ és az MDF helyi szervezete.
Tetőfelújítás miatt bezár a soproni Pékmúzeum, a Fő téri kiállítás pedig csak délután látogatható.
Eltérően értékelik a vasárnapi időközi országgyűlési választás eredményeit a mandátumért rajthoz állt képviselőjelöltek. Abban viszont egyetértenek, hogy Sopronnak szüksége van parlamenti képviseletre. A győztes, Firtl Mátyás (Fidesz és KDNP) hétfői számunkban nyilatkozott. Ezúttal a többi jelölt fejti ki véleményét.
Érvényes volt az időközi országgyűlési választás második fordulója. A szavazatok 98,15 százalékos feldolgozottsága alapján Firtl Mátyás, a Fidesz és a KDNP jelöltje lett a 7. számú választókerület országgyűlési képviselője. Sopronban, Ágfalván, Fertőrákoson, Harkán és Kópházán összesen 51.439 szavazásra jogosultat vettek előzetesen fel a névjegyzékbe.
A megyei önkormányzat második pályázatát is elutasították, így hiába az ígért uniós támogatás – a hatszázmillió forint – nem tudják felújítani a Vadász-laktanya K épületét. Úgy tűnt, végre rendeződik a tizenöt éve egyre romló állagú Vadász-laktanya egyik romos épületének sorsa. Azonban hiába látszott biztosnak a siker, ezúttal is elutasították a tervet.
A Vadász-laktanya területén hét főépület áll: felújított épületek és nyomor látható egyszerre.
