Késéssel kezdődött az ülés: a DK képviselői fideszes politikusokat és üzletembereket ábrázoló táblákat helyeztek el a teremben.
A jobbikos Z. Kárpát Dániel örül, hogy végre egy olyan javaslat fekszik az Országgyűlés előtt, amiben konszenzus van.
Van olyan megyei országgyűlési képviselő, aki tiszteletdíjjal, választókerületi pótlékkal és lakhatási támogatással együtt átugorja a havi államtitkári fizetést is.
A miniszterelnök szerint az eurózóna válsága hosszabbnak ígérkezik, mint ahogyan eddig mondták.
˝Szükség van a börtönlelkészek státusának újragondolására...˝ - hangsúlyozta Firtl Mátyás a parlament utolsó ülésnapján.
Kópházán ünnepélyesen átadták a mintegy 16 millió forintból felújított Petőfi teret, melyet Grubits Ferenc polgármester köszöntője után Németh Antal esperes szentelt fel.
Balfon rendezték meg a hagyományos megyei borversenyt. A megye legjobb vörösborának a Fényes Pince 2009-es Merlot-ját, fehérborának pedig a Lövér Pince 2009-es Királyleánykáját választották.
Kik lesznek a polgármester jelöltek, mely pártok képviselőire szavazhatunk ősszel Sopronban? Körképünkből ez is kiderül.
A megyei önkormányzat erre a feladatra létrehozott bizottsága szerdán délután hallgatta meg a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatói pályázatára jelentkezőket.
Átvette képviselői mandátumát Firtl Mátyás (Fidesz–KDNP), aki Győr-Moson-Sopron megye 7. számú egyéni választókerületének színeiben került a parlamentbe.
