30 évet kell várni arra, hogy a megye gyorsforgalmi úthálózata teljesen elkészüljön.
Bő hét hónapja álltak munkába az első településőrök megyénkben és számuk azóta csekély mértékben ugyan, de nőtt.
A mélyszegénység leginkább a cigányokat sújtja, akiknek helyzetét évről évre leginkább a kilátástalanság jellemzi.
Győrság - Összefogással, 1 millió 200 ezer forintból készült el a győrsági cigánytelep és a település egyik utcáját összekötő út.
Heteken belül új egyenruhások, a településőrök léphetnek szolgálatba. Felszerelésüket és bérüket az állam finanszírozza.
Győr-Moson-Sopron - Egy, a polgárőrségnek vásárolt, 25 éves Skoda Favorit után ugyanúgy fizetni kell a cégautóadót, mint egy sokmilliós Audira. Ez a törvény.
