A Rábaköz négy legkisebb községének lélekszáma összesen nem éri el a négyszázat.
Jó termés ide, jó termés oda, a Maglóca lakossága mindennek dacára vészes fogyásnak indult az elmúlt évtizedekben, mostanra a százat sem éri el a lélekszám. Már korábban megszűnt az iskola, az utóbbi években bezárt a bolt, a kocsma és lelkipásztor is csak hétvégeken érkezik, hogy elmondja a vasárnapi szentmisét.
A 10 ezer lakosúnál kisebb helységek települési képviselőjelöltjei
A hétvégén szokatlanul nagy volt a mozgolódás az egyre fogyatkozó lélekszámú Maglócán. A falu vezetői hosszú böjt után kulturális programot szerveztek a helyiek megelégedésére.
Maglócán lassan, de biztosan csökken a lakosok száma. Olyannyira, hogy mostanra csak alig több mint kilencvenen maradtak. Az pedig egyszerűen megjósolhatatlan, hogy egyáltalán megállítható-e a folyamat. A bolt, a kocsma már korábban bezárt, így aztán egyetlen olyan úgynevezett közösségi helyiség sem maradt, amely mindig befogadóképes.
A méhnyakrák leggyakrabban a 40 év feletti nőknél alakul ki, Magyarországon évente több mint ezer új beteget fedeznek fel és kezelnek. A hivatalos ellenőrzéseken országosan a behívottak alig 4 százaléka jelenik meg, igaz, a becslések szerint az asszonyok 20–25 százalékra rendszeresen magánnőgyógyászhoz jár, és ott ők elvégeztetik a vizsgálatot.
Hétfőn reggel nyolc órától tízig az országban négyezer-ötszáz védőnő nem veszi fel a munkát. Az érintettek így próbálják felhívni a figyelmet a szakterület jelentős pénz- és eszközhiányára.
