A ˝Tiszta buli˝ elnevezésű soproni bűnmegelőzési projekt keretében elsősegélynyújtó tanfolyamon vettek részt a csatlakozó diszkók üzemeltetői, illetve alkalmazottjaik egy része. Életmentő kiképzésben is részesültek.
Kosárlabda - Különleges lesz a szenteste a SEAT Foton Győr női kosárlabdacsapatának edzője, Gálos László és felesége, Farkas Andrea számára. Először ünnepelnek együtt kisfiukkal, a hathetes Zsomborral.
Kosárlabda - Csütörtökön 18.30 órától a lengyel Polkowice otthonában játssza első nemzetközi kupamérkőzését a Seat Foton női kosárlabdacsapata. A vezetőedző, Gálos László jó bemutatkozásban reménykedik.

Elkezdte a felkészülést a következő szezonra a SEAT Foton Győr női csapata. A klub négy válogatott játékosa később kapcsolódik be a munkába. A bajnokság mellett a nemzetközi kupában is komoly feladatok várnak az együttesre.
sulisport
Mint arról korábban már beszámoltunk, a Magyar Kézilabda Szövetség megválasztotta 2006 legjobbjait felnőtt- és utánpótlásszinten. Az elismerésekből a győri Szent-Györgyi-iskolának is kijutott, hiszen a díjazottak közül az iskola padjait koptatja a legjobb női és fiú serdülő játékos, Drávai Gyöngyi, illetve Németh Gábor. A nőknél az ifjúságiak legjobbjaként a jelenleg Hódmezővásárhelyen kölcsönben szereplő Mayer Szabina kapta az elismerést.

Ma 17 órától a Szolnoki NKK együttesét fogadja az egyetemi sportcsarnokban a SEAT Foton Győr női csapata. A Soproni sÖrdögök 18 órától hazai pályán a bajnok Atomerőmű ellen lép pályára.
A női bajnokságban a SEAT Foton Győr a Vasas-Csata csapatát fogadja az egyetemi csarnokban, míg az MKB-Euroleasing Szolnokon vendégszerepel.
A női bajnokságban a SEAT Foton Győr a Vasas-Csata csapatát fogadja az egyetemi csarnokban, míg az MKB-Euroleasing Szolnokon vendégszerepel. Előbbi találkozó 17, utóbbi 18 órakor kezdődik.