Megkezdődött a báli szezon Győrben, a hagyományoknak megfelelően a Győri Rotary Club nyitotta a bálok sorát a megyeszékhelyen.
Győr - ˝Barátság mindenekfelett˝ – ez a Rotary Club Győr soros elnökének, Dombi Lászlónak az elkövetkező egy évre szóló mottója, akkor is, ha egyébként mára civil közösségük eredményorientált jótékony szervezetté vált.
Székely László, aki a Rotary Klub Győr elnöki posztját látta el az elmúlt egy évben, s ahogy ez klubjuknál szokás, tegnap átadta ezt a szerepet tagtársának, Dombi Lászlónak.
Győr - Az együttműködést, a közlekedés biztonságának javítása érdekében tett támogatást értékes emléktárggyal köszönte meg Holló Sándor ezredes, győri rendőrkapitány az Allianz Hungária Biztosító Zrt. nyugdíjba vonuló területi igazgatójának, Dombi Lászlónak péntek délelőtt.
Győr - A közlekedésbiztonság növelését célzó programja keretében a Győri Rendőrkapitányság mintegy kétmillió forintból rendbe teteti az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot és négy, a szabálysértések rögzítésére alkalmas készüléket vásárol.
Mérges polgármestere szerint számukra a több rábaközi települést érintő lassúforgalmú út megépítése jelentette volna a kibontakozást, a zsákfalu jelleg megszűnését. Úgy véli, ez az elképzelés meghiúsul.
December 1-jéig kell felmondaniuk gépkocsijuk régi kötelező biztosítását azoknak az autótulajdonosoknak, akik biztosítót szeretnének váltani. Az új szerződések megkötésére december 31-ig van lehetőség. A biztosítók nagy versenyre számítanak, a becslések szerint 300–500 ezren is lehetnek idén azok, akik új biztosítóval szerződnek.
A rábaközi kis faluban, Mérgesen kilencvenhárman élnek. A település fiataljai elhagyták a falut, és jobbára csak az idősek maradtak otthon.
A Kisalföld mától kampányt indít, hogy elismerje az egészségügyben dolgozók munkáját. Megyénkben naponta százak életét mentik meg és ezreket gyógyítanak kórházakban, rendelőintézetekben, orvosi rendelőkben.
