A kormány döntése értelmében a helyén marad a Puskás Ferenc Stadion, ugyanakkor egy új, nemzeti labdarúgó-stadion épül majd fel mellette, amely 2016-ra készülhet el.
Kitolhatják a társasági adókedvezmény (TAO) igénylésének április elsejei határidejét.
Az Európa Tanács jövő hét szerdára összehívta a 47 tagállam sportminisztereit Belgrádba.
Most is vannak megfelelően képzett szakemberek az iskolai testnevelés- és sportórák magas színvonalú levezetéséhez, de a jelenlegi szabályozás nem engedi, hogy tanórai keretben tartsanak ilyen foglalkozásokat - véli Czene Attila.
Közkegyelmet kaptak a december 23-i, az Országház épülete körül tartott LMP-demonstráció résztvevői.
Az 1996-os atlantai játékokon 200 méter vegyesen győztes sportoló pályafutását elevenítette fel.
A bő öt év múlva sorra kerülő eseményért versenyben volt Budapest és Gödöllő közösen, illetve Fokváros is.
Csütörtök este a budapesti Szent István Bazilikában szentmisét tartottak Puskás Ferenc, az Aranycsapat legendás labdarúgója halálának ötödik évfordulója alkalmából.
Több százan kísérték utolsó útjára Albert Flóriánt, a Nemzet Sportolóját vasárnap délben az Óbudai temetőben.
A kormány támogatja a magyar szövetség pályázatát, és a rendezési jog elnyerése esetén vállalja, hogy a 2013-as evezős Európa-bajnokság lebonyolításához állami támogatást ad.
