A Csorna környéki polgármesterek valamennyien kapnak tiszteletdíjat, illetve illetményt. A negyvenkét községvezető közül tizenketten főállásúak.
A LEADER-pályázati lehetőség megszűntével a Csornai kistérség falvai a helyi források, s a községbeli vállalkozások segítsége nélkül nem tudnának falunapot rendezni.
A Rábaköz négy legkisebb községének lélekszáma összesen nem éri el a négyszázat.
Cakóháza - Apró, de helyben jelentős beruházásokkal próbálják szépíteni, fejleszteni a falut.
Győr-Moson-Sopron - Négy év alatt egy gyermek született – adtunk hírt az örvendetes zsebeházi eseményről tegnapi számunkban. A községéhez hasonló sorsnak azonban több megyei település is részese.
Rábaköz - A kisközségek vezetői a költségvetés készítésekor idén nem tehetnek mást, mint újra húznak egyet a mondásbeli nadrágszíjon. Potyond első embere szerint ezt addig tehetik, „amíg meg nem fulladnak".
Rábaköz - A rábaközi községekben a középületek előtti hóeltakarítás a falugondnokok, közmunkások feladata. A települések erre külön pénzt nem áldoznak.
Rábaköz - A néhány ezertől a tízezer forintos ajándékutalványig, csomagok, ünnepi műsor: a községi önkormányzatok így kedveskednek a lakóiknak az ünnepek idején. Általában az idősek és a gyerekek kapnak ajándékot.
Cakóháza - Sikeres pályázatokkal fejleszt a cakóházi önkormányzat: a ravatalozójukat újítják fel, illetve a rendezési tervük készül el.
