Győr - Átlagosan a tagok negyede hiányzott a győri önkormányzati bizottságok idei üléseiről.
Győr - A győri közgyűlés csütörtökön késő esti zárt ülésén úgy döntött, fegyelmi eljárást indít dr. Papp László ellen. Indokként közszolgálati jogviszonyából adódó kötelezettségei vétkes megszegését hozta fel. A hivatalvezetőt a vizsgálat befejezéséig felfüggesztették állásából.
Győr - Módosító javaslatcsomagot terjeszt a mai győri közgyűlés elé a költségvetés tárgyalásakor az MSZP-frakció. A szocialisták úgy vélik, a város költségvetési tervezete átláthatatlan és ellenőrizhetetlen.
Győr - Kun András váltja a győri közgyűlés MSZP-frakciója élén Eredics Imrét – jelentette be kedden Neupor Zsolt.
Győr - Lakással, autóval, motorral, lakókocsival gyarapodtak a győri önkormányzati képviselők az utóbbi 14 hónapban. Többségük vagyona ugyanakkor nem sokat változott a ciklus első bevallása, 2006 novembere óta.
Győr - Nem drágulnak a diák- és nyugdíjasbérletek Győrben január 1-jétől. A többi bérletfajtáért és a jegyekért 5 százalékkal kell többet fizetni.
Győr - Környezetvédelemre, útkorszerűsítésre, és a győri polgárok által leginkább igényelt célokra kellene elköltenie az önkormányzatnak a Rába-tulajdonrészből származó 2 milliárd forintot az MSZP győri szervezete szerint. Erre konkrét javaslatcsomag is készült.
Győr - A Szijjártó Péter vezette gazdasági bizottság javaslatára a közgyűlés nyolcmillió forintot oszthatott szét a győri kis- és középvállalkozások között. A győztesek listáját két bizottsági tag állította össze, akik nem felejtettek el a családi vállalkozásaiknak is adni, nem is keveset. Szijjártó álságos és álszent támadásnak tartja az ellenzék kritikáját.

Győr - Díszpolgári címet adományozott a győri közgyűlés csütörtöki ülésén Büki Lajosnak, az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legfiatalabb győri résztvevőjének, a forradalmi szerepe miatt kivégzett Török István egykori közvetlen munkatársának. A kitüntetett a díjat a közgyűlésen egyszerre átvehette.