Győr–Budapest - A győri vízügynél eltöltött harminchárom év szolgálat után Baross Károlyt a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetőjévé nevezték ki. A Pro Urbe díjas szakember szerint előbb-utóbb Magyarországon is emelni kell a Duna vízszintjét.
Mosoni-Duna - A folyamkilométert jelző oszlopokat helyezett el öt kilométerenként az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság a Mosoni-Dunán. Ezzel is könnyítenék a vízi túrázók tájékozódását.
Szigetköz - Interreges pályázattól dunaremetei kompot, s törvénymódosítás nélküli dunakiliti áramtermelést remél Tóth Tiborné dr., aki Hegyi Gyula brüsszeli képviselőt kalauzolta tegnap a Szigetközben.
Mosonmagyaróvár - Bajnai Gordon területfejlesztési miniszter szerint a térségi nagyprojektekből ki kellene venni azt, ami a regionális programokba beépíthető. Ezzel újabb „csonkítást" szenvedne a Szigetköz és Mosoni-Duna beruházás, s szűkülnének a források.
Győr - Rendhagyó módon ötmillió forintos vis maior előleget ítélt oda a Regionális Fejlesztési Tanács Győrnek, hogy az időigényes kárfelméréstől függetlenül is elkezdhesse a GyÁÉV-tanuszoda helyreállítását, valamint a védekezést.
A győri városvezetők kétszer is koszorúztak csütörtökön; reggel kilenckor az Eötvös téri Petőfi-szobornál, majd egy órával később a Honvéd ligeti emlékműnél. Utóbbin, a hivatalos városi ceremónián Borkai Zsolt polgármester beszédével arra hívta fel a figyelmet, hogy az összefogás, a nemzet összetartásának tudata 1848 óta a leggazdagabb erkölcsi, szellemi és érzelmi erőforrásunk.
A szlovák villamos művek olasz tulajdonosa néhány napig kevesebb vizet engedett a bősi erőműbe, viszont többet a szigetközi Öreg-Dunába. Szakemberek szerint most sem járatják csúcsra az erőművet: az Enel vélhetően így több profitot remél. A Dunán közben elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el.
Az Enel mint a Szlovák Villamos Művek többségi tulajdonosa a folyam öreg medrébe a magyar–szlovák államközi szerződést megszegve a kelleténél jóval több vizet engedett múlt héten. Ezzel a bősi erőművet működtető Vízgazdálkodási Vállalatot hozta nehéz helyzetbe, mivel a főmederben maradt kisebb víztömeg kevesebb áram termelését teszi lehetővé.
Felmerült, hogy a közeljövőben az interneten is legyen látható a Fertő tavi Hanság-főcsatorna sarródi zsilipje.
A Parlagnyilasi-ág rehabilitációjával megoldódhatna az Alsó-Szigetköz vízpótlása: a mentett oldali vízpótlás ezzel kezelhetővé válik, s a szárazon maradt csatornák is vizet kapnak. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Édukövízig) két forrásból végzi a Parlagnyilasi-csatorna mederbővítését, s létrehoznak egy új mederszakaszt zsilipekkel.
