A dunaszentpáli, a sokorópátkai, a győrújfalui, a téti és a koroncói településvezető biztosan nem indul az őszi önkormányzati választáson a polgármesteri székért.
Közel nyolcmillió forintot nyert az önkormányzat a gyarmati iskola teljes nyílászárócseréjére.
Az infrastrukturális adottságok mellett a szerencsén is múlik, hogy egy-egy községbe települ-e munkahelyteremtő vállalkozás. A kis falvak nagy részének erre esélye-reménye sincsen.
A vidéki örökségünk megőrzéséhez igénybe vehető pályázati támogatásból több mint 4 millió forintot nyert a Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulása túraútvonalainak fejlesztéséhez.
Számos olvasói SMS-t kaptunk a közelmúltban, amelyben a gyarmatiak a járdák állapotát, a félbemaradt kukacserét, az elbontott tűzoltószertárt, illetve a ˝szervezetlen˝ községi ünnepségeket kérik számon a település vezetésén.
Sokoróalja - Együtt kezd aláírásgyűjtésbe Győrszemere, Gyarmat, Takácsi, Gyirmót és Ménfőcsanak, mivel a 83-as főút felújításának tervében a falvakat elkerülő szakaszok nem szerepelnek. A Győrhöz tartozó városrészeknek pedig az út többsávosítása fontos.
Gyarmat - Több munkahelyteremtő vállalkozás települt az elmúlt évtizedben a községbe. A gyarmati szőlősgazdák (is) a jövőn „dolgoznak": mielőbb szeretnének visszacsatlakozni a Pannonhalmi borvidékhez.
Sokoróalja - Bár szinte semmi esélyük, nem adják fel az elkerülőszakaszok megépítéséért kezdett küzdelmet a sokoróaljai települések: Tét, Gyarmat és Győrszemere. Reményt jelent számukra, hogy a szaktárca élére kinevezett új miniszter, Molnár Csaba győri.
Téti kistérség - Pályázaton nyertek mintegy tízmillió forintot a sokoróaljai települések közmunkára. A tartósan munkanélküliek így dolgozhatnak, fizetést kapnak, az önkormányzatok pedig segítséget feladataik ellátásához.
Nemrégiben tartotta tisztújító tanácsülését a Téti Kistérség Sokóroaljai Önkormányzatainak Többcélú Társulása. A tíz új települési vezetővel felállt testület már tanulmányozta is egy hasonló lehetőségekkel bíró térség fejlesztési eredményeit.
