Sopron - A soproni Széchenyi István Gimnázium két diákja április 12–17. között az Amerikai Űr- és Rakétaközpontban amerikai fiatalokkal együtt próbálhatja ki, milyen űrhajósnak lenni. Erdélyi Soma és Nickl István, a Széchenyi-gimnázium tizedik, illetve tizenegyedik osztályos tanulója idén így rendkívüli helyen töltheti a tavaszi szünetet.
Budapest–világűr - Simonyi Károly szerint az űrállomás olyan, mint egy hajó, kicsi, de biztonságos – ezt a soproni Kovács Gábor kérdésére válaszolva mondta el. Az egyházasfalui gyökerekkel rendelkező űrturista egy nappal tovább marad az űrállomáson.
Tizenhárom rádióklubnak - köztük soproniaknak is - sikerült kapcsolatot létesítenie pénteken késő délután a Nemzetközi Űrállomáson lévő Charles Simonyival.
Egy plüssfóka kabalával indult közép-európai idő szerit csütörtökön délben második űrutazására Simonyi Károly. A magyar rádióamatőrök is készülnek, és a jövő hétvégén kapcsolatba lépnek az űrturistával.
