Ahol könyv van, ott az olvasó

A huszadik gyerekkönyvét éppen rajzolják a kiadónál. Vadadi Adrienn író óvónői tapasztalataival és kétgyermekes anyukaként is úgy szólítja meg olvasóit, hogy azok érzik: hiteles.

Fáradhatatlanul dedikálta a soproni gyerekkönyvesbolt megnyitója után kis vásárlóinak a köteteket, s minden gyerek személyre szóló sorokat kapott. Vadadi Adrienn le sem tagadhatná, hogy különös érzéke van az ovisokhoz.

– Sokan írnak manapság gyerekkönyveket is, de töredékük lesz csak olyan sikeres, mint a Leszel a barátom? vagy a Matricás Laci-sorozat. Mitől lesz hát jó egy kisebbeknek szóló kötet?

– Tudni nem tudom, de sejtem. Amikor az első könyvemet írtam, még közel voltam időben az óvónői létemhez. Valós karakterek szerepeltek a történetben, igazi volt a helyszín, a cselekmények nagy része is megtörtént. Könnyen átélhetőek voltak a történetek, az olvasónak nem volt nehéz azonosulnia. A kiadóm azt mondta, hiánypótlók a könyveim, mert Janikovszky Éva óta nem írtak könyvet ovisoknak. Annak idején Janikovszky is beült egy óvodás csoportba, így gyűjtött élményeket. Én is az óvónői tapasztalataimból indultam ki. Persze sokat változott a világ közben, de a gyerekek kíváncsisága ma is ugyanolyan. Később, a sokadik könyv után már bennem is átállt valami, jöttek a történetek belőlem szinte maguktól.

1976-ban született Szegeden. Óvónőként dolgozott, majd újságírást tanult. Két lány édesanyja. Néhány éve Szentendrén él. Szerzője többek között a Kockacukor lovassuli, a Peti tűzoltó lesz, a Három szülinapi torta, a Leszel a padtársam?, a Titkos reggeli című könyveknek.

– Mit tanácsol a szülőknek, a pedagógusoknak, hogyan lehet okosan rászoktatni a mai gyerekeket az olvasásra? Mikor kell elkezdeni?

– Nekem gyerekkoromban olvasási nehézségeim voltak, persze akkor ezt még nem tudtuk. De emiatt nem adott élményt a könyv. Nem szerettem olvasni. A szüleim viszont rendszeresen meséltek nekem, sőt, apukám fejből mondott történeteket. Felnőttként most úgy gondolom, sokakat zavarhat például az apró betű. Ne adjunk a gyerekek kezébe túl sűrűn szedett szöveget, mert kifárasztja őket. Nagyon fontos, hogy a történet befogadható legyen számukra, az ő világukról szóljon, hiteles és élményszerű legyen. Nagyon jó gyermekirodalmunk van, bőséges a választék. Először persze a felnőttnek, nagyobb testvérnek érdemes olvasnia – én is sokat meséltem a lányaimnak –, aztán a kisiskolásnak már adjuk a kezébe a kötetet. Ha sikerélményt ad neki, kérni fogja a következőt.

– Az, akinek kiskorában sokat olvastak a szülei, később nagyobb valószínűséggel válik könyvbaráttá? Van összefüggés?

– Minden bizonnyal. Ahol a mindennapi élet része a mese, ahol a szobában ott vannak a polcokon a könyvek, ott olvasó ember nevelődik.

– Újságíróként is dolgozott, mégis a gyerekeknek ír. Elfogadóbbak a kicsik a felnőtteknél, vagy épp ellenkezőleg, kritikusabbak...?

– A gyerekek őszinték. Nem játszmáznak, nem csomagolják a véleményüket jó modorba, udvariaskodásba. Amit ők mondanak egy történetről vagy szereplőről, az tiszta tükör, s ebből nagyon sokat lehet tanulni.