Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Zsebpénz lesz a nyári verejtékből

Miből és hova mennek a fiatalok nyaralni? Dolgoznak-e és mennyi pénzt keresnek?

Kapnak-e szülői támogatást, vagy maguk fedezik nyári kiadásaikat? – ezeket a kérdéseket tette fel lapunk rábaközi diákoknak.

Nagy Judit 19 éves, a győri Széchenyi István Egyetem felsőfokú képzésére jár, szeptembertől másodéves lesz. A csornai lány Enesén dolgozik a Kaco Kft.-ben.

– Június végén kezdtem a munkát, öt hetet dolgoztam. Nyáron ráérek, a vizsgaidőszak után nem volt semmi dolgom, jött a lehetőség, így elfogadtam. Már korábbi években is terveztem, hogy dolgozni szeretnék a szünidőben, de eddig nem adódott semmi. Úgy gondolom, elég idős vagyok már hozzá, hogy munkába álljak a szünetben. A tanulás is egyre drágább, és nyaralni is megyünk a barátnőimmel, amit szintén én finanszírozok.

Judit az öt hét alatt 94 ezer forintot keresett, ebből nyaralásra, utazásra, hétvégi szórakozásra, vásárlásra költ, a maradékot pedig félreteszi.

Hasonló helyzetben van Szűr Gergely, de ő kötelező gyakorlatát végzi. A csornai fiatal a Budapesti Gazdasági Főiskola turizmus-vendéglátás szakán tanul, szeptemberben kezdi harmadik évét. – Én is júniusban kezdtem dolgozni, a vizsgaidőszak után. Már öt éve végzek fizikai munkát nyaranta, de ha van lehetőség, akkor év közben hétvégenként is dolgozom. Jelenleg egy budapesti hotelben vagyok felszolgálógyakornok.
Gergely három hónapot dolgozik, szeptemberben fejezi be a munkát, ez idő alatt 192 ezer forintot keres. – Nyaralni sajnos nem tudok elmenni, mivel hetente két szabadnapom van. Maximum akkor fér bele egy balatoni hétvége, ha a vasárnapom is szabad lesz. A bérem zöméből a laptopomat fizetem ki. A kisebb összejövetelekre, bulikra szoktam költeni nyáron, amiket hétvégén rendezünk a barátaimmal.

Akad, aki az év folyamán spórolt a nyári költekezésre: a bogyoszlói Molnár Klaudia a Nyugat-magyarországi Egyetem idegenforgalmi szakmenedzser hallgatója. Ő a minden hónapban kapott Bursa Hungarica-ösztöndíjat tette félre.

– A szüleimtől egyelőre nem kértem pénzt, de az augusztusi nyaralásomat már ők fizetik. Nyár elején szórólapoztam egy keveset, így az ebből befolyt összeg is hozzásegített a kiadásokhoz.
Eddig a VOLT Fesztivál napijegyére, néhány ruhára, nyaralásra és hétvégi szórakozásra költött.

– Vonyarcvashegyen van nyaralónk, ahova minden évben járunk a családdal és a barátokkal; így szerencsére a szállásért nem kell fizetnem – mondja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Külterületi utak: javítás összefogással

Az önkormányzatok szűkös anyagi lehetőségei miatt összefogással rendezik a külterületi utak sorsát a… Tovább olvasom