Kisalföld logö

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 11°C | 19°C Még több cikk.

Zöld lábnyomok az iskolában

Közel négymillió forint támogatást nyert az általános iskola a zöld életmódra nevelésre. Bár egész tanévben szerveznek szemléletformáló programokat, nemrégiben külön interaktív környezetvédelmi napon is foglalkoztak a témával.
A természet- és a környezetvédelemre nevelést nem lehet elég korán kezdeni, vallják az enesei általános iskolában. Így a gyerekek szemléletének formálása, a fenntartható fejlődés és életmód alapjainak megismertetése fontos helyet tölt be az intézmény mindennapjaiban. Nemrégiben egy olyan projektre kaptak közel négymillió forint támogatást, amelyben az egész iskola részt vett.

Az enesei iskola zöld napján a gyerekek többek között környezetbarát kézműves-foglalkozásokon vettek részt. Fotó: Turbók Attila
Az enesei iskola zöld napján a gyerekek többek között környezetbarát kézműves-foglalkozásokon vettek részt. Fotó: Turbók Attila

– Ebből rendeztük meg nemrégiben azt a környezetvédelmi napot, amit egyfajta magvetésnek szántunk. Többek között mindkét tagozat diákjai egy-egy zöld szellemben született filmet néztek meg, majd az alsósok rajzos teszteket töltöttek ki, a felsősök pedig ökológiai lábnyomot mértek – számolt be programjukról Kissné Eszes Anikó igazgatóhelyettes, a projekt felelőse. – Ezenkívül kreatív csoportfoglalkozásokon vettek részt diákjaink: például újrahasznosításként dekupázsolt papír tartódobozt, vászonból bevásárlótáskát, batikolt tornazsákot, bőr ékszereket készítettek, megismerkedtek a papírmerítéssel is. Kezük nyomán a fenntarthatóságot hangsúlyozó közös óriásplakát is született. „Ne pazarolj!" címmel rajzversenyt is hirdettünk, illetve arra biztattuk a gyerekeket, kollégákat, hogy gyalog vagy biciklivel jöjjenek a programra, viseljen mindenki valamiféle zöld ruhadarabot.

Kissné Eszes Anikó elmondta: később még egy hasonló tematikus napot rendeznek, de mindemellett egész tanévben különféle megmozdulásokkal – például papírgyűjtés, elemgyűjtés, virágosítás, az iskolakörnyék gondozása, madárpark – igyekeznek a zöld életmódot tudatosítani a diákokban és próbálják alakítani fogyasztási szokásaikat.


Olvasóink írták

  • 1. anuvuk 2012. május 20. 17:15
    „"Madárvédelem - Természetvédelem" már a Facebookon is!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Füvet nyírnak és tovább parkosítanak

A helyi önkormányzat gondot fordít a település közterületeire. Ilyenből van bőven, hiszen közel… Tovább olvasom