Kisalföld logö

2018. 05. 23. szerda - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Visszatért a közösségi élet az egykori iskolába

Bogyoszló - Afféle közösségi házzá alakul a volt bogyoszlói általános iskola épülete. Az értékesítés gondolata fel sem vetődött a képviselő-testületben.
A Rábaköz több településének elöljárósága az elmúlt hónapokban arra kényszerült, hogy bezárja a helyi iskolát. Azután meg az okoz gondot a helyhatóságoknak, hogy miként hasznosítsák az üresen maradt iskolaépületet. Úgy tűnik, Bogyoszlón megtalálták a megoldást.
– Sok igaztalan támadás ért az iskola bezárása miatt – kezdte Sebestyén Katalin polgármester. – Sajnos a kritikusok nem látták be, hogy azért kellett így döntenünk, mert kevés a gyerek a faluban. Ezért is tartottam fontosnak, hogy az iskola területe továbbra is közösségi célokat szolgáljon. Alapelvünk, hogy az épületen belül lehet rendezkedni, de kivinni egy gombostűt sem szabad. Kivétel az a néhány szemléltető eszköz, amit kölcsönbe adtunk a farádi iskolának, ahová a gyerekeink járnak és az a használaton kívüli satupad, amit egy helybeli fiatalember kapott meg munkavégzés fejében. Lehet, hogy ez csak illúzió, de ha még egyszer lesz iskola a faluban, eszközök is legyenek hozzá.

Könyvtárban: A polgármester olvasnivalót ajánl Varga Mihálynak.

Sebestyén Katalin polgármesterként sem hazudtolta meg korábbi könyvtárosi önmagát, s elsők között könyvtárat alakított ki az egykori iskola egyik tágas termében, ahol Szabóné Boross Zsuzsánna várja az olvasókat. A tornatermet pedig óradíj fejében bérbe adják. Mivel nagy az érdeklődés, remélik, hogy a bevételből fedezni tudják az épület fűtésének költségeit. Egy másik helyiségben a néptáncegyesület kapott helyet, ők a nehezen fűthető nagytermes kultúrházból költöztek át. Ugyancsak a volt iskolában leltek otthonra a Koltai József és Molnár István vezette öregfiúk labdarúgócsapatának tagjai, akik a péntek esti meccsek után „lazíthatnak" az általuk rendbe tett és elfoglalt teremben, ahol tévéznek, sőt, főzőcskéznek is olykor. A következő teremben egy helyi zenekar próbálhat, ellenszolgáltatásként ingyenesen muzsikálnak a falunapon.

A volt számítástechnikai teremben hét gép áll az internetezők rendelkezésére, főleg szombaton délutánonként nagy az érdeklődés. Külön helyiséget kaptak a fiatalok ifjúsági klub céljára. Többnyire középiskolások vették birtokba a termet, ám előtte Németh Dávid irányításával a saját ízlésüknek megfelelően kifestették, berendezték. A korábbi ebédlőt családi rendezvények, baráti összejövetelek céljára szánják, egy következő volt osztályteremben pedig helytörténeti anyagok kerülnek. Az egykori pedagóguslakás sorsáról viszont még nem döntöttek, előbb szakemberrel megvizsgáltatják az állagát.
A bogyoszlói volt iskolaépülethez tágas udvar és sportpálya tartozik. A polgármester szerint azt is rendbe teszik és ott tartják majd a falunapokat. Tervezik azt is, hogy hozzálátnak a templomot, az alakuló közösségi házat, az előtte álló tanítók fáját is magába foglaló faluközpont szépítéséhez. A tervek között szerepel a templom felújítása és hasznosítani kívánják a használaton kívüli tejcsarnok és a daráló épületét. Előbbiben régi tűzoltóautókat, utóbbiban hajdani mezőgazdasági eszközöket helyeznének el.
Tanítók fája: A faluközpont dísze.

– Természetesen fel sem vetődött, hogy értékesítsük a volt iskolaépületünket. Ehelyett a képviselő-testület egyetértésével a faluközösség javára hasznosítjuk és örömmel mondhatom, hogy már ismét van élet az egykori tanodában – nyilatkozta Sebestyén Katalin.

Olvasóink írták

  • 1. Kinga 2007. november 18. 22:47
    „Gratulálok hozzá!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emlékpark- és faluházavatás a jubileumon

Hövej - Szombat délután Hövej lakossága emlékpark és az egykori iskolából átalakított faluház… Tovább olvasom