Csornán szeretne szórakozási lehetőséget nyújtani a fiataloknak a Szorgos Hangya Egyesület. A szervezet létrehozói is fiatalok, így tudják, mire van igény a városban. Szerveztek már több nagy sikerű fesztivált és június 20-án újabbra készülnek.
– 2008 őszén alakítottuk meg az egyesületet – mondta
Bognár László elnök. – Célunk elsősorban a helyi fiatalok szórakoztatása, különböző kulturális rendezvények szervezése.
Nyitottak vagyunk minden olyan ötletre, mely megegyezik az egyesület céljaival.
Tagjaink között vannak zenészek, énekesek, sportemberek.
Szerveztünk már több rockrendezvényt, valamint elindítottuk a rap stílusú ˝Night of Ants˝ nevű koncertsorozatot. Legnagyobb rendezvényünk a Verébfesztivál, idén már hagyományteremtő módon negyedszer tartjuk meg. Az évek alatt ez a fesztivál háromnapos, több zenei stílust átfogó rendezvénnyé nőtte ki magát, amelyen több csornai zenekar is fellépési lehetőséget kap idén.
 |
| A Verébfesztivált idén negyedszer rendezi meg a Szorgos Hangya Egyesület. |
A ˝szorgos hangyák˝ sportrendezvényeket is szerveztek már. Május elsején férfi és női kispályás futballkupát rendeztek, a távlati tervek között raliverseny megtartása is szerepel. ˝Sok segítőre és támogatóra akadtunk eddig és még továbbiakra is számítunk. Jó a kapcsolatunk az önkormányzattal, a helyi iskolákkal, néhány vállalattal, a szórakoztató és sportlétesítmények üzemeltetőivel. Bízunk benne, hogy velük együttműködve színesíthetjük a város közéletét˝ – jegyezte meg az elnök.
Az egyesület következő programja június 20-án lesz a csornai kemping területén. A Night of Ants elnevezésű rendezvény rap stílusú lesz. A koncertsorozaton fellép a Fluor Filigran, a Right, a Morris és a Jaky zenekar is.