Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Veréb Fesztivál Csornán - szombati nap

A rábaközi kisvárosban, Csornán immáron hatodik alkalommal rendezték meg azt a fesztivált, ahol népszerű alternatív, rock, és punk zenét játszó zenekarok léptek a rendezvény színpadára.

Pénteken a 12 órai kapunyitás előtt, már sokan várakoztak a rendezvény helyszínén, az erősen fújó szél miatt, voltak akik felállították a sátrukat
is.

A helyi Rábaköz Polgárőr Egyesület tagjai feleltek a rendért, amit semmiféle probléma nem szakított félbe.

Mindenki türelmesen várt arra, hogy megnyíljanak a fesztivál ajtajai , ahol betérve rögtön elfoglalhassák a legjobb helyeket, és sátrukat bontva készüljenek a délután kettő órakor beinduló fesztiválra.

Veréb fesztivál Csornán (2. nap, szombat) - fotók: Gulyás Attila.


Érdekes ruházatok, frizurák és beszéd megnyilvánulásoknak lehettek tanúi a "rock és punk életből" kívülállók, egyfajta más egyéniségeket látott a tudósító, aki az ilyen életformától távol tartózkodik.

Mint minden fiatal, itt is az italé volt a szerep, a jókedvet pedig a sorban fellépő zenészek fokozták.

Majdnem beleszólt a programba az időjárás, azonban megtörte a sors a rossz szándékot, így nem esett eső Csornán a Kempingben.

Pénteken amikor véget ért a fellépések sora, hatalmas bulit csaptak még a rendezvényre látogatók, egészen hajnali öt óráig szórakoztak, majd elérkezett a megérdemelt pihenés ideje.

A szombat délelőtt csendesen telt el a Kemping területén, ugyanis a kifáradt fesztiválozók alvással töltötték az időt.

Azok, akik éhesek voltak és esetlegesen kávét szerettek volna inni, számukra autóbusz és gyaloglás volt a megfelelő alternatíva a cél eléréséhez, ugyanis be kellett nekik menni a négy kilométerre lévő Csorna belvárosába.

Délután a behangolást követően, nem sokkal kettő órától indult el a második nap.

Kissé vontatottan érkeztek a színpadhoz a sátrakból a fiatalok. Négy óra után már szétszakadni látszott a szervezettség, ugyanis egyre több szünettel telt el az idő, ráadásul a szomorkás időhöz párosultak némi esőcseppek is.

A hatodik alkalommal megrendezett rockzenei fesztivál azonban mindenféleképpen népszerű a Dél- Rábaköz nyári programjainak palettáján, ahova nem csupán megyebeliek, hanem Vas, Veszprém, Somogy megyéből, valamint a fővárosból is érkeztek fesztiválozók.

Olvasóink írták

  • 2. Lacee86 2011. augusztus 01. 22:39
    „Öcsém, te is megtaláltad a lényeget a cikkben...
    Jó volt a fesztivál, dicséret illeti a szervezőket! Remélem jövőre is lesz! :)”
  • 1. alekinyo 2011. augusztus 01. 06:07
    „és akik nem akartak gyalogolni,azok beülhettek a rendezvény helyszínén végig jelen lévő taxikba is... érdekes,hogy ezt nem látta a tudósító!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idén is többszázan zarándokoltak el a szanyi búcsúba - fotók

A hétvégén ismét többszázan zarándokoltak el Szanyba, hogy részt vegyenek a Szent Anna napi ünnepi… Tovább olvasom