Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Verbunk a búcsúi mise után

Enese - Pünkösdkor újraéledt a hatvankét évig holt hagyomány. A katolikus templomnál – a búcsúi mise után – három nemzedék táncosai ismét eljárták az enesei verbunkot.
Megalakulásának tizedik évfordulójára készül hónapok óta az enesei Derőce táncegyüttes nagycsoportja. Időközben felvetődött, hogy ünnepi műsorukat a kicsikből válogatott utánpótlással, és az idősebb nemzedék tagjaiból táncra kész „erőpótlással" gazdagítanák.

– A vegyes életkorú „erőcsapat" annyira lendületesen haladt a próbákon, hogy úgy döntöttek: felidézik a hatvankét éve holt búcsúi hagyományt és a pünkösdi misét követően, a katolikus templom előtt eljárják az enesei verbunkot – mesélte érdeklődésünkre Rab János néptáncoktató. – Korábban már foglalkoztunk ezzel a legényes tánccal, amely az ismertebb kónyi verbunk „kistestvére". A hajdani „hejlegénytől", Horváth Sándortól – ő kiáltotta váltásnál a „hej"-t – sikerült felgyűjtenünk az eredeti, búcsúkor táncolt változatot.

Hatvankét év után, pünkösdi hagyományélesztésként ismét eljárták az enesei verbunkot a katolikus templom előtti téren. Fotó: H. Baranyai Edina

Rab János örömmel említette, hogy megvalósult elképzelésük, pünkösdkor együtt járta három nemzedék. A táncoktató szavaiból kiderült: nem mindennapi lelkesedéssel készültek a táncosok – nyolctól a hatvanévesig – a fellépésre, a próbákon figyelemmel segítették, javították egymást, csizmákat gyűjtöttek, az ünnephez illő inget, kalapot vásároltak, otthon büszkén mutatták be a szülőknek, testvéreknek, unokáknak a néhány hónap alatt betanult figurákat. Megvalósult a néptánc lényege: közösség kovácsolódott, s talán majd megvalósul az is, ami hatvan-hetven évvel ezelőtt még megszokott volt, apáról fiúra hagyományozódik a tánctudás.


Toborzóból verbunkos

Rab János elmondta: a verbunkos a XVIII. századi toborzó táncból fejlődött ki. Koreografált változatát később búcsúkor táncolták. A legények hetekkel korábban kezdtek gyakorolni, a fiatalokat a keresztapák tanították be. Ez a tánc volt a feltétele annak, hogy az ifjú legénysorba kerülhessen.
Hatvankét év után, pünkösdi hagyományélesztésként ismét eljárták az enesei verbunkot a katolikus templom előtti téren. Fotó: H. Baranyai Edina

Olvasóink írták

  • 1. MAGYAROK NYILAI 2008. június 07. 23:20
    „ELJENEK A MAGYAR HAGYOMANY ORZOK!!!!!!!!! CSAK IGY TOVABB! ELJEN AMAGYAR SZBADSAG,ELJEN A HAZA!!!!!!!!!!!!! PARAZITAK NELKUL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! SOK SIKERT-HOSSZU ELETET!!!!!!!!!! BORT-BUZAT-BEKESSEGET AZ IGAZHITU MAGYAR TESTVEREINKNEK!!!!!!!! KITARTAS!!!!!! FENT AZ EGBOLTON FIGYELNEK OSEINK!!!!!!! SZECHENYI ISTVAN,HORTHY-MIKLOS,NAGY IMRE,IGASZSAGOS MATYAS KIRALYUNK,ARPAD HDVEZERUNK, ATTILA KIRALYUNK !!!!!!!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mit jelez a fehér fény?

Rábaköz - A Rábaközben idén már két baleset is történt vasúti átjáróban. A vasúttársaság szerint a… Tovább olvasom