Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Városias faluközpont épül

Az elmúlt napokban jelentős beruházás kezdődött Szilban. Ezúttal a faluközpont rendbetételéhez láttak hozzá több mint 55,5 milliós költséggel.
Nemrégiben írtunk róla (Kisalföld, 2006. március 24.), hogy Szilban közel ötvenmillió forint költséggel – részben pályázati, részben saját forrásból – megkezdődött az általános iskola egyik épületszárnyának felújítása, bővítése a Dózsa utcában. Ezúttal pedig arról számolhatunk be, hogy jelentős építkezés van folyamatban a település központjában a Hunyadi téren.

– Az önkormányzat a faluközpont rendbetételét határozta el, a Szent István-szobortól a Szentháromság-szoborig, az egykori piactér területén – közölte érdeklődésünkre Lengyel Lajos polgármester. – A beruházás összköltsége meghaladja az 55,5 millió forintot. Ebből az uniós AVOP-pályázaton nyert pénz 41,7 millió forint, a különbözetet az önkormányzat saját erőből teremti elő. Ezáltal a település az 1492 és 1871 közötti mezővárosi rangjához méltó központtal büszkélkedhet majd a jövőben.
A településvezető elmondta, hogy a Hunyadi téren megújulnak és szélesebbek lesznek a járdák: a nyugati oldalon aszfalt-, a keleti oldalon térköves burkolattal, oldalanként háromszáz méter hosszban.

A téren kétezer-háromszáz négyzetméter térköves burkolatot, háromszáz méter utat is építenek. Emellett hetven parkolóhelyet, két buszvárót, háromezer-ötszáz négyzetméter zöldterületet alakítanak ki és százhúsz díszfát telepítenek. Elhelyeznek tizenöt kerti padot, valamint egy kerékpártárolót. A tervek szerint a munkálatok május közepére fejeződnek be.

Lengyel Lajos azt is elmondta, hogy a következő feladat a futballpálya felújítása, korszerűsítése, továbbá világításának elkészítése lesz, melynek átadását őszre tervezik. A nagyszabású munkálatok miatt az érintett területen igencsak mozgalmassá vált a lakók élete. Vajon ők mit szólnak a beruházáshoz?

Domonkos Zsoltné úgy vélekedett, hogy a cél érdekében vállalni kell az átmeneti nehézségeket, hisz jelentősen megszépül a lakókörnyezetük. Néhány házzal odébb Ruzsics Imre is örömét fejezte ki, hogy hamarosan minden eddiginél szebb lesz a Hunyadi tér.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy zsákfalu mindennapos gondjai

Mérges polgármestere szerint számukra a több rábaközi települést érintő lassúforgalmú út megépítése… Tovább olvasom