Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Vári Gyula inkább a MIG-eket újította volna fel

A csornai Közéleti Kávéház vendége volt nemrégiben Vári Gyula háromszoros világbajnok vadászrepülő. Az MSZP országgyűlési képviselője itt kijelentette: „A katonaságnál nagyobb fegyelmet tapasztaltam, mint a politikában.”
A helyi MSZP-szervezet meghívására Vári Gyula, a háromszoros világbajnok vadászrepülő tartott előadást Csornán. A nagykőrösi születésű jelenlegi honatya elmondta: tizenöt éves koráig tűzoltónak készült.

Szülei sokáig ellenezték pályaválasztását

A repülés ötletét egy, már abban az időben a Magyar Honvédelmi Szövetségnél repülő barátjától kapta. Családja kezdetben nem díjazta elképzelését, sőt, később vizsgáinak sem örültek a szülei. A szolnoki Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán s az akkori Csehszlovákiában tanult. Ezután került Kecskemétre vadászrepülőnek. Itt a „Puma" repülőszázadnál az elsők között került az akkori új típusra, a MIG–29-esre.

Tartalék csavarokkal és jelvényekkel kellett utazniuk a nyugati bemutatókra

Vári repülősélményeiről több anekdotát mesélt, mondandóját videofelvételekkel is illusztrálta. Bemutató pilótaként többször jártak külföldön, Németországban, Angliában és Franciaországban. Egyik első ilyen útjuk idején még csak NATO-tagjelölt ország voltunk, s elmondása szerint olyan nagy volt az érdeklődés a keleti repülők iránt, hogy néha még az orosz feliratú csavarokat is kiszedték a repülőgépből a látogatók, így a technikusok később már komoly tartalék készlettel utaztak ki. Sőt, utóbb már orosz jelvényekkel és más apróságokkal megrakodva érkeztek a bemutatókra.

Az angliai Fairfordban választották aztán a legjobb műrepülő vadászpilótának, három alkalommal is. Ezt Vári Gyula szerint csak orosz vadászgépének köszönheti, ami szerinte fordulékonyságban és tolóerőben veri a hasonló kategóriájú nyugati típusokat.

„ Már nem lehetett kihátrálni"

Vári Gyula a szocialisták országos listájáról került a parlamentbe. „A katonaságnál nagyobb fegyelmet tapasztaltam, mint a politikában" – mondta mostani szerepköréről Vári, aki a hazai repülőszövetség elnöke és a honvédelmi bizottság alelnöke is. Hozzátette: elhibázott lépésnek tartja a Gripenek beszerzését, de a korábbi szerződésből már nem tudtak kihátrálni. Szerinte érdemesebb lett volna felújítani a MIG-eket, és később még modernebb gépeket venni. A kizárólag sorozott állományú sereggel nem ért egyet, hisz hat hónap alatt semmire nem lehet megtanítani az újoncokat. A szerződéses katonaság bevezetéséhez azonban véleménye szerint még nagyon sok problémát kell előzetesen megoldani.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szűkös a költségvetés

A több mint kilencszáz lakost számláló Osli idei költségvetésének hiánya meghaladja a húszmillió… Tovább olvasom