Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Vandálok a temetőben - sírrongálók Szanyban

A szanyi temetőben több sírt rongáltak meg egy hét alatt. A történtek miatt elképzelhető, hogy esténként bezárják a temetőt.

A rendőrségi vizsgálat megállapította, hogy a folyamatos nyitva tartás alatt lévő sírkertben ismeretlen tettes az elmúlt egy héten belül több sírt rongált meg.

A temető keleti oldalának szélső sorából hét síremlék fejfáját borította rá a sírra, melyek közül egy eltörött. A vandálok mintegy százezer forint rongálási kárt okoztak.

A Csornai Rendőrkapitányág Bűnügyi Osztálya rongálás gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben, ismeretlen tettes ellen - közölte a rendőrség szombaton.

A 2200 lakosú település önkormányzata ötvenezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki segíti a vandálok kézre kerítését – mondta Funtek János jegyző az MTI-nek.

A történtek miatt elképzelhető, hogy esténként bezárják a temetőt. Mostanáig éjjel-nappal nyitva tartották, eddig senkinek sem jutott eszébe, hogy kárt tegyen benne - mondta a jegyző.

A nyitókép illusztráció!

Olvasóink írták

  • 13. oxana 2013. május 05. 17:44
    „Politika nélkül is van világ. Vagy még nem vettétek észre?”
  • 12. Karcsika 2013. május 05. 15:47
    „9. fleto.franci

    Egy szó sem volt róla.
    Jól tippeltél. Bezzeg, ha...”
  • 11. oxana 2013. május 05. 09:26
    „10. Madarász

    Nem nagyon hiszem, hét síremléket nem viharos szél dönti ki.”
  • 10. Madarász 2013. május 04. 22:41
    „Biztos, hogy vandálok tették? Az elmúlt héten elég viharos szelek voltak, nem lehet, hogy a szélső, kevésbé védett síremlékeket a szél döntötte le?”
  • 9. fleto.franci 2013. május 04. 17:04
    „ 
     
    Ha hatágú csillagos temetőben garázdálkodtak volna ezek a primitív "emberek",
    akkor már tele lenne a liberális sajtó, hogy itt Mo-on mekkora az antiszemitizmus, fasizmus, nácizmus, ... van!

     
    Kíváncsi leszek a mai híradókra.”
  • 8. oxana 2013. május 04. 15:31
    „5. Mankapunka

    Mint mindig, túl löttél a célon. De nagyon.”
  • 7. Mankapunka 2013. május 04. 15:25
    „Ahhoz neked még nagyon sokat kell tanulni, hogy én nyugdíjba menjek.”
  • 6. mankapunka1 2013. május 04. 14:04
    „5. Mankapunka 2013.05.04. 13:20

    Jobb ha le tíltod magad te koldus---.”
  • 5. Mankapunka 2013. május 04. 13:20
    „Nem kap akkora hírt, ha 10 facsemetét törnek ki, mint ennyi sírt döntenek le.

    Pedig a fa még élőlény, ezek meg csak kőtömbök. Látszik, hogy itt a valaki agyszüleménye előrébb van, mint az élet lényege.”
  • 4. verembele 2013. május 04. 11:57
    „Tisztelettel:
    Na ez az a "tett" amit én soha nem tudok már hátramaradó életemben se megérteni..
    Azt már fel sem írom, hogy mit tennék velük...szívesen...de, lehet helyetcserélnének az elhunytakkal....
    Amúgy este ezentúl bezárják a temetőt..mindenki kifele...földszint alatt és felett???
    Százezer forintba mérjük ezt a gyalázatot...ennyi a nyomravezetőnek..
    Én már azt is megérteném, ha a meggyalázott elhunytak ZOMBI formában felfalnák a GYALÁZÓIKAT...de erre várjunk a feltámadásig.
    Üdv.”
  • 3. WeiseÖdenburg 2013. május 04. 11:45
    „Szanyi vadászok! Mikor indul a dúvadszezon ?”
  • 2. k2968 2013. május 04. 11:17
    „Akárki is tette, levágni a kezeit!Ha tippelhetnék ,lenne kikre.”
  • 1. egymásikolvasó 2013. május 04. 10:57
    „Ha elkapják, javasolom eltörni mind két kezét. Soha többet nem fog ilyen aljas cselekedetre vetemedni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kapuvári húsgyár - Nincs pályázó a vagyonra

Egyetlen pályázat sem érkezett a péntek déli beadási határidőig a kapuvári húsgyárat egykor… Tovább olvasom