Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Változtatási tilalom a Vocational Academy házhelyi iskolájára

Kapuvár - Az áfaemelés miatt érvénytelenek a féléves büdzsé számai a városban. A testület változtatási tilalmat rendelt el a Vocational Academy házhelyi iskolájára, valamint a lakók kapják meg a Payr-ház udvarának épületét.

Szeptemberi rendes ülésén kedden Kapuvár képviselő-testülete elsőként Sipőcz Lászlót, a Kapuváros 40 projekt vezetőjét hallgatta meg az egyhetesre tervezett várossá avatási jubileum ünnepségeinek szervezéséről. A projektvezető elmondta: az ünnepségek szervezése hetven százalékban készen van. Magyar Attila, a Kapuvári Városszépítő Egyesület elnöke a civil szervezet elmúlt évi működéséről elmondta: a szervezet önkormányzati támogatás nélkül működik, vezetését nemrég fiatalította és távlati terveikben szerepel egy Hany Istók-szobor állítása.

A beszámolók után a testület a város költségvetésének féléves teljesítését tárgyalta. Hámori György polgármester kijelentette: az áfa változása és a kiszámíthatatlan országos törvénykezés miatt a büdzsé féléves számai már most sem pontosak. „Pontos adatokkal csak a háromnegyed éves beszámolóban szolgálhatunk" – mondta. Hozzátette, szoros elszámolással, de Kapuvár egyelőre tartja a kitűzött célokat.
A testület változtatási tilalmat jegyzett be a Vocational Academy tulajdonát képező házhelyi iskola épületére. Ettől kezdve – egyelőre három évig – az épületet csak oktatási célokra lehet hasznosítani, másra nem ad működési engedélyt a városháza.

A testület a lakók tulajdonába adja az úgynevezett Payr-ház udvarát azzal a feltétellel, hogy az ott álló épületet a városháza útmutatásai alapján a ház lakói elbontják. A képviselők támogatják a Bursa Hungarica pályázatot, valamint a Sport utca felújításának tervét. A város ez utóbbira nyolcmillió forintot nyert a megpályázott tízmillió helyett.

Az ülésen döntés született arról, hogy a városháza korhatáros táblákat helyez ki az új játszóterekre, miáltal az eszközöket rongáló idősebb gyermekeket a helyi rendőrség büntetheti.

Olvasóink írták

  • 1. AranyKözépút 2009. szeptember 04. 08:35
    „Miért a VA , amelynek egy bűnöző a vezető, ránézésre cigány, de ettől most eltekinthetünk, mit akart az épületből csinálni?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közútkezelő: felújítaná a bekötőutat

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az idei, nagy felületű burkolatjavítások jegyzékébe belevette a markotabödögei bekötőutat. Döntés egyelőre nincs. Tovább olvasom