Kisalföld logö

2018. 04. 23. hétfő - Béla 13°C | 25°C Még több cikk.

Válságban vonzó a rokkantnyugdíj

Beledi kistérség - A gazdasági válság hatására egyre több rászorulót látnak el a beledi szociális központ munkatársai. A nehéz helyzetű családok költségvetését figyelik. Növekszik az igény a rokkantnyugdíjas-ellátásra.
A gazdasági válság hatásai lassan, de biztosan megjelennek a Kapuvár–beledi kistérség kistelepülésein is. Az első jeleket azok az intézmények regisztrálják, melyek az ellátandó lakossággal tartanak közvetlen kapcsolatot. Így a beledi Egyesített Szociális Központ vezetője már adatokkal is alá tudja támasztani a válság egyáltalán nem áldásos hatásait.

– A munkahelyüket elvesztők növekvő száma szinte generálja azokat a családi problémákat, melyekkel intézményünk nap mint nap szembesül – mondta Odoricsné Buthi Krisztina intézményvezető. A családok mindennapjaiban megjelent a stressz, mely gyermeknevelési problémákkal és családi konfliktusokkal jár, valamint megroppant a családok összetartó ereje is. – Munkatársaimnál egyre többen érdeklődnek például az úgynevezett szocpol mielőbbi felvételéről (június elejével megszűnik), de ennél már láthatóbb, nagyobb problémák is vannak – mondta Odoricsné.

Míg ez idáig jobbára csak a téli hónapokban voltak a családoknál étkezési problémák, napjainkban mind többen jelentkeznek intézményünknél azzal, hogy nem tudnak mit az asztalra tenni – jegyezte meg az intézményvezető.

A beledi intézmény területén négy-öt éhező családot tartanak nyilván. A szociális központ már felvette a kapcsolatot a Máltai Szeretetszolgálattal, a Vöröskereszttel és több hazai élelmiszergyártóval is ez ügyben.

Szinte mindennaposak a fizetési gondok is a családoknál. – A rezsiköltségeket nehezen vagy egyáltalán nem fizetőknek anyagi segítséget nem tudunk adni, ám részletfizetési tárgyalásokat már több közüzemi szolgáltatóval kezdeményeztünk. Munkatársaim minden információt, lehetőséget feltérképeznek a minél hatékonyabb segítségnyújtás érdekében – hangsúlyozta az intézményvezető. Létezik egy országos program az elmaradások rendezésére, ám aki oda be akar kerülni, komoly feltételeknek kell megfelelni. Az intézményvezető elmondta, sokan a válság negatív hatásai elől megpróbálnak rokkantnyugdíjas-ellátást szerezni. A Kisalföld információi szerint a megyében idén nagyságrendekkel több az igény az ilyen ellátásra, mint tavaly.

Az Egyesített Szociális Központ munkatársai figyelemmel kísérik az egyedül élőket, időseket, betegeket, illetve azokat a családokat, ahol fizetési problémák adódtak. Rendszeresen figyelik ezen családok költségvetését, takarékosabb gazdálkodásra szorítva őket. Az olcsóbb élelmiszerek vásárlásának ösztönzésén túl a rászorulókat figyelmeztetik káros szenvedélyeik költségeire is. Tavaly óta a szociális központ az alapszolgáltatásokon felül segít az adósságkezelésben, élelmiszerosztásban és többek közt alkalmi és főállásos munkák keresésében is. Az idősek lakásjavítására a benyújtott hétből öt pályázatot megnyertek, melyekből egy-egy idős ember négyszázezer forintot kapott otthonának korszerűsítésére. A válság hatására a helyi családi napközi létszáma a tavalyi hat gyermekről idénre megduplázódott.
A megnövekedett feladatok nyomán idén már negyvenegyen gondoskodnak a rászorulókról, szemben a tavalyi huszonhéttel.

Egyre több a rászoruló

A beledi Egyesített Szociális Központ családsegítő szolgálata ez év első három hónapjában 249 rászorulót tart nyilván, míg a tavalyi év hasonló időszakában ez a szám 220 volt csak Beledben. Rábakecölben 2008-ban 53, most 58, Farádon 48 tavaly, idén 66. Vitnyéden az elmúlt évben 25, most 27 és például Hövejen 16 tavaly és 24 az idén.

Olvasóink írták

  • 8. Marcipán 2009. május 14. 13:19
    „Tisztelet WOLF..:!

    Erre muszály reagálnom még ha nem nekem írad az alábbi sorokat.
    Nem tudom észreveted-e az elentmondást ami az írásdoból kiütközik:"Persze, hogy dologozik! Mennyi a rokkantnyugdíj?! 30.000-40.000 Ft?" ha ismereteim nem csalnak elvileg valakit azért rokkantosítanak le ,mert teljesen vagy legalábbis nagyrészt munkavégzésre alakmatlan lett ,betegség esetleg balesetből kifolyólag.
    Nagyon szomorú ha valaki ilyen helyzetbe kerül,de kérdezem én töled,ha valakit lerokkantosítanak akkor hogyan tud dolgozni????Mert ugye a nevében is benne van ,hogy rokkantnyugdílyas,ha meg tud dolgozni akkor meg mire föl van leroakknatósítva????????
    Ami tény az tény nagyon sokan jogosulatlanul használják ki ezt a lehetőséget,és amelet,nem fizetntek sem Tb sem nyudíjjárulékot még valamenyi pénzt is kapnak,és emelett dolgoznak.
    Ezzel az a gond aki valóban munkavégzésre alkalmatlan annak adjanak több pénzt a többitől meg el kell venni,és menjenek legálisan dolgozni.
    Ugyan is ez a juttatást is a tiszteségesen dolgozó és adozó emberek befizetéseiből teremtik elő.
    És azért azt te sem gondolhatod normálisnak,hogy egy 10 milliós országban 800 000 rokkant van, ez több mint nevetséges.......”
  • 7. Ms.Wolf 2009. május 14. 09:19
    „Reális!
    Persze, hogy dologozik! Mennyi a rokkantnyugdíj?! 30.000-40.000 Ft? Abból élj meg te és adózz , légyszíves.
    Én megértem őket. Kint pl. Ausztriában is ugyan annyit kell dolgozni, mint itthon , csak 2-3-szor annyi pénzért, akkor nyilván az okos ember odamegy, ahol többet adnak. És jól is teszik. Aki ki tud menni, menjen ki!
    Mert ott ha rosszul vagy, akkor a helikopter jön ám érted, és nem hagynak megdögleni a kórház ajtajában, mint itthon.
    Inkább sajnálatos, hogy a beteg embernek dolgoznia kell...
    Te meg annyira ne irigyeld már őket... elhiszem, hogy rágod a kefét.... inkább azon imádkozz, hogy ne kerülj ilyen helyzetbe. Bár legalább felfognád mekkora hülyeséget írogatsz.
    ( Én nem vagyok rokkantnyugdíjas)
    Ms.Wolf”
  • 6. pampus 2009. május 13. 07:58
    „"Reális",vajon nem állampolgári kötelességed lenne a bűn felfedezésének a hatóságok felé közlése? Vagy te is a Gyurmaféle táborhoz tartozol ahol büntetlenül lehet hazudozni?”
  • 5. Reális 2009. május 11. 16:34
    „De az osztrák szőlőben tudnak dolgozni,mint az állat!Szívbeteg,papíron alig élő emberek robotolnak reggeltől-estig!Azokat kéne elkapni,hogy valamit adózzanak!”
  • 4. LiamDevlin 2009. május 11. 12:17
    „Én a fent említett falvak egyikéből származom, és igen tény a legtöbb rokkantnyugdíjas állapota felől nyugodtan dolgozhatna illetve dolgozik is feketén.. Az is tény, a legtöbb un. "rokkantnyugdíjas" alkoholista!!- ahogy egy ilyen ismerősöm maga is megmondta: "mi az ivásba rokkantunk bele"....
    Ugyanakkor és ugyanezért felháborítónak tartom, hogy olyan emberek pedig akik súlyos baleset, vagy nagyműtét( pl. veseeltávolítás) miatt igénylik a rokkantsági nyugdíjat azoknak irathalmokkal és sokszori eljárással kell igazolniuk állapotuk valódiságát, a nyilvánvaló alkoholisták és szenvedélybetegek pedigsokkal könyebben és pillanatok alatt megkapják a megfelelő papírokat,igazolásokat a bizottságtól!!!!!!!!!!!!
    Aki pedig azt mondja,hogy ennek semmi köze a korrupcióhoz az hazudik, ugyanis mindenki tudja, hogy pénzért a rokkantságot is meg lehet venni, és sokan meg is veszik.
    Az igazi rokkantnyugdíjasoktól, és tisztességes orvosoktól elnézést kérek de nem róluk beszéltem!”
  • 3. Marcipán 2009. május 11. 09:32
    „800 000 rokkantnyugdíjas van Magyarországon,ez nevetséges.
    Szlovákiában 5 millióan élnek ott jelenleg 70 000 rokkantságin "élő" ember van,de már tervezik a szigorítást mert ezt a számot is sokalják.az én környezetemeben is van 5 olyan ember akit rokkantnyugdíjazták,és azóta 100 szor töbet dolgozik mint elötte,ez röhej ........”
  • 2. elemér 2009. május 11. 00:35
    „Nem Mo.-n találták fel a spanyolviaszt. Az USA-ban T.V.-n hirdetik ügyvédi irodák hogy ezt intézik. Lehet hogy van összeköttetésük orvosokkal akik kimutatják hogy egy ember erre jogosult.”
  • 1. pampus 2009. május 10. 17:17
    „Nevetséges és nem való úgy előadni a rokkantsági állapotot, (rokkant-nyugdíj igénylést) mint, ha, azt bármikor lehetne igénybe lehetne venni!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Takarékosságuk meghozta gyümölcsét

Sopronnémeti - Sopronnémetiben az önkormányzat vezetői az elmúlt esztendőkhöz képest nehezebb évre… Tovább olvasom