Kisalföld logö

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 0°C | 6°C

Vállalkozói formát keresnek a hasznosításra

Miközben zajlik a bútorcsere a mihályi Kastélyszállóban, a fenntartó a további hasznosítás lehetőségeit kutatja. Úgy tűnik, újabb fejezetéhez érkezett a mihályi Kastélyszálló cseppet sem derűs története.
Pap Lajosné: Mindenütt a kastélyt ajánlgatom, hisz szívügyem, hogy ne az enyészeté legyen a patinás épület.
A helybeliek megrökönyödésére ugyanis megkezdték a bútorok elszállítását, illetve cseréjét. Értetlenül áll a történések előtt Pap Lajosné, a település polgármestere is, akinek energiája nagy részét az köti le, hogy a Kastélyszállóba vendégeket toborozzon.
– Minket sokkal jobban izgat, hogy mi lesz a kastély sorsa, mint a napokban végrehajtott bútorcsere – sóhajt Papp Lajosné, aki úgy vélte, a bútorokra már régóta szemet vetett a fenntartó – Miniszterelnökség Központi Üdülési és Oktatási Főigazgatóság – által létrehozott közhasznú társaság, ezért őt túlságosan nem lepte meg a csereügylet.
– Tavaly ősszel megbeszélést tartottunk az érintettek részvételével és abban maradtunk, hogy a szálloda vezetőjének szorgalmaznia kell a kastély feltöltését – folytatta a polgármester. – Felajánlottam, hogy amennyiben igényli, segítek. Azóta amerre járok, mindenütt ajánlgatom, ami talán érthető, hisz szívügyem, hogy ne az enyészeté legyen a patinás épület.
Imre János, a Miniszterelnökség Központi Üdülési és Oktatási Főigazgatóságának főigazgatója a Kisalföldnek elmondta: tárgyalásokat folytatnak arról, hogy miként üzemeltessék tovább a szállót.

Nem üdülőfalu

– A kastély kihasználtsága nem volt kedvező, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy racionálisan hasznosíthassuk. Valamilyen vállalkozási formában képzeljük a további üzemeltetését – fűzte hozzá a főigazgató.

– Most kezdtük a tárgyalásokat, s egy-két hónapon belül pontot tudunk tenni az ügy végére. Tudom, hogy a polgármester szeretné, ha megfelelő formában működne tovább, ő ennek hangot is adott. Ám ez azon kastélyszállók közé tartozik, amelyeknek a kihasználtsága elég alacsony, noha mindenképpen megőrzendő épület. Nem a legideálisabb helyen van, ezért a köztisztviselők többnyire nem ide akarnak menni üdülni.
– Mihályi nem üdülőfalu, ahol különböző szórakozási lehetőséghez juthatnak a vendégek, ez okozza a problémát. Nekünk arra kell figyelni, hogy az alapfeladatok mellett gazdaságosan üzemeltessük a szállót. Jó szándékkal állunk az ügyhöz, keressük a hasznosítás legoptimálisabb lehetőségeit. Ebben a pillanatban jó esélyt látok arra, hogy megfelelő módot találunk.

Ne legyen zárva

– Tehát nem kell attól tartani, hogy lakat kerül az épületre?
– Nem tagadom, korábban gondolkoztunk azon is, hogy bezárjuk, de most egy koncepcióváltás kapcsán azt a célt tűztük ki, hogy mindaddig, amíg egyetlen lehetőség van arra, hogy racionálisan tudjuk hasznosítani – akár bérbeadással is –, ezt a lépést nem szeretnénk megtenni. Az a lényeg, hogy működjön, ne legyen zárva, mert az a legkedvezőtlenebb, nemcsak nekünk, hanem az ott dolgozóknak is. Most arról tárgyalunk, hogy vállalkozói üzemeltetésbe adnánk, de ez a települést és a dolgozókat nem érintené hátrányosan – tette hozzá a főigazgató.
„ A kastélynak valami más funkciót kell keresni, például az oktatás, továbbképzés irányába célszerű elmozdulni."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Valóra vált a szanyi kisfiú álma

Olvasóink segítségének köszönhetően saját televíziója van Szanyban Péterkének. Az asztmás kisfiú… Tovább olvasom