Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Valamennyi pályázatukat támogatták

Öt LEADER-es pályázatára is támogatást kapott Csorna. Rendezvényekre, városmarketingre, a parkszínpad felújítására összesen 14 millió 250 ezer forintot.
Horváth Péter jegyző a képviselő-testület legutóbbi ülésén elmondta: valamennyi pályázatukat támogatták. Kisléptékű rendezvény címszóval a zenepaviloni koncertek megrendezésére kapott az önkormányzat 250 ezer forintot. Ebből a pénzből két koncert hangosításának költségeit biztosították.

Marketingkommunikációs eszközök fejlesztésére 2 millió forint támogatást ítéltek meg. A pályázat végrehajtásának előkészítését megkezdték a városházán. A település népszerűsítésére szolgáló marketingeszközöket szereznek be. Csornát mint a Rábaköz szívét mutatják majd be arculati elemekkel, írásos és digitális marketinganyagokkal. Kétmillió forintot nyert a város tavaszi fesztivál megrendezésére. E rendezvényen helyi és térségi értékeket mutatnának be, vagyis lehetőséghez jutnának a rábaközi művészeti csoportok.

Kiemeltként a Rábaközi Napok megrendezésére 4 millió forintos forrást nyert el a város. Ezen az 1849-es csornai csata eseményeit elevenítenék fel, illetve a csornai lakodalmast mutatják be. A szervezők a programoknál országos érdeklődésre számítanak.

A parkszínpad megújulását 6 millió forinttal segíti a nyertes pályázat. Mint azt szombati számunkban megírtuk, az összeg nem fedezi a költségeket, ezért az elöljárók úgy döntöttek, 1,3 millióval kiegészítik a beruházás költségvetését. A munkákat a kivitelező várhatóan már augusztusban elkezdi.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Időközi választás Tárnokrétin

Október 7-én tartanak időközi választást a községben. Így tűzte ki az időpontot a helyi választási… Tovább olvasom